Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Budapest belvárosába vonulnak a Baumag-kárvallottak

Két napos demonstrációra készülnek a Baumag-kárvallottak a Belvárosban. Az ingatlanszövetkezet pórul járt befektetői hétfőn délután háromkor kezdenek tüntetésbe a Parlament előtt.


Dátum: 2004-06-06 14:59:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24236
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:08.596171, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tüntetők menete innét az Igazságügyi Minisztériumhoz vonul majd, ahol felolvassák Bárándy Péter azon levelét, melyet a szakminiszter a károsultak egy korábbi petíciójára írt. A tüntetés következő állomása a Fővárosi Főügyészség Akadémia utcai épülete, majd a Cégbíróság lesz. A demonstrálók itt - az ügyükben szerintük legnagyobb hibákat elkövető szervezet székháza előtt - a felelős vezetők lemondását is követelik majd.

A hétfői megmozdulás este hat-hét óra körül a Miniszterelnöki Hivatal Lakossági Kapcsolatok Főosztályánál zárul. A tüntetők ezen a helyszínen a kormányfő azon válaszát kívánják megsürgetni, amelyet - közleményük szerint - már több mint egy hónapja hiába várnak, megoldást sürgető beadványaikra. Kedden ugyanakkor a Baumag-károsultak a Váci utcán és a Ráday utcán vonulnak majd végig, hogy rigmusokat skandálva hívják fel a közfigyelmet helyzetükre.

Forrás: HavariaPress

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek