Fidesz-MDF frakcióvezetői egyeztetés
A Fidesz és az MDF parlamenti frakciójának vezetői csütörtökönként a házbizottsági ülés előtt, illetve hétfőnként a képviselőcsoportok tanácskozásait megelőzően egyeztetik álláspontjukat.
Dátum: 2002-06-07 12:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:03.477506, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Balsai István MDF-frakcióvezető és Deutsch Tamás, a Fidesz képviselőcsoportjának helyettes vezetője a csütörtökön Budapesten megtartott megbeszélés után újságíróknak elmondta azt is, hogy a házbizottság ülésén a Fidesz és az MDF valamennyi kérdésben közös álláspontot képviselt, és konszenzussal fogadták el a jövő heti napirendet.
A fideszes képviselő kitért arra: felvetették a parlament működésének problémáját, ugyanis az Országgyűlés megalakulása óta a Ház elnöke részéről nem született előterjesztés a munkarendre vonatkozóan. Ez szerintük nem teszi tervezhetővé a parlamenti munkát. Jelezték azt is, hogy a házelnök a jövő héten előterjeszti a munkarend kialakítására vonatkozó javaslatát.
Deutsch Tamás üdvözölte, hogy a kormánypárti frakciók elfogadták: a Fidesz által benyújtott, EU-jogharmonizációs célú médiatörvény-módosítást a házszabálytól eltérve tárgyalja az Országgyűlés, így két hét múlva a zárószavazásra is sor kerülhet.
Megjegyezte: továbbra sincs megegyezés az Európa Tanács parlamenti közgyűlésébe delegálandó tagokról. Az MDF és a Fidesz javaslata az, hogy a hét tag közül három MSZP-s, két fideszes és egy-egy MDF-es, illetve SZDSZ-es legyen, viszont a póttagoknál három fideszes, két MSZP-s és egy-egy MDF-es, illetve SZDSZ-es politikust delegáljanak. Megemlítette, hogy három cikluson keresztül mindig sikerült megegyezni.
Balsai István aggályosnak tartja a költségvetési törvény módosítására szánt időtartamot, mert az további öt-hat fontos törvény módosításával egy időben zajlik majd.