Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál: A Fidesz képviselői dolgozni fognak Brüsszelben

Délután három órára esernyőtenger nőtt a rakpart Műegyetem előtti részén, egészen a Szabadság-hídig, sőt azon túl egész a Gellért térig állnak a magyar zászlót lengető emberek.


Dátum: 2004-06-06 17:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24243
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:10.807857, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Az Összefogás napján, a nagyobbik ellenzéki párt Európai Parlamenti listájának jelöltjei mellett, neves tudósok, művészek, sportolók és más közéleti személyiségek is megjelentek. Az első felszólaló Schmitt Pál a Fidesz alelnöke, a párt listavezetője ironikusan bocsánatot kért azért, hogy ezúttal nem piros, fehér, zöld mackófelsőjében érkezett. Schmitt szólt az európai uniós csatlakozás fontosságáról és arra buzdított mindenkit, hogy menjen el voksolni.

A Fidesz minden képviselője - ellentétben az MSZP-vel - valóban dolgozni fog Brüsszelben - fogalmazott. Hozzátette: a párt a nemzeti petíció nyomán elkészítette Európai Uniós programját, és ezt elküldték a kormánypártoknak, de választ még nem kaptak. Schmitt Pál szerint a Fidesz képviselői egy nemzeti optimumot követve fognak dolgozni, az Európai Parlament legnagyobb frakcióját adó Európai Néppártban és munkájukban a keresztény hit illetve erkölcs vezérli majd őket.

Forrás: Info Rádió, mno

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek