Virtuális múzeum az európai kulturális örökségről
Az európai kulturális örökséget bemutató virtuális múzeum létrehozását kezdte meg a két évvel ezelőtt létrehozott Tematikus Múzeumok és Intézmények Hálózata (NEOTHEMI) - hangzott el a kezdeményezés résztvevőinek első, Budapesten tartott konferenciáját megelőző sajtótájékoztatón pénteken.
Dátum: 2002-06-07 13:00:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2314
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:03.769342, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Claudia Saccone, a projekt olasz koordinátora az eseményen elmondta: a tíz résztvevő ország egy-egy téma részletes kibontására vállalkozott saját világhálós pavilonjában; négy állam - Finnország, Írország, Németország és Olaszország - munkái már elérhetőek a világhálón, a www.neothemi.net cím alatt, az ötödik - Nagy-Britannia - projektje a megvalósítás kezdeti fázisában van.
Szólt arról is: elképzeléseik szerint évente rendeznek szakkonferenciát a résztvevők számára, de tervezik egy tudományos évkönyv kiadását is a témában.
A sajtótájékoztatón elhangzott: a Magyarország által készített tematikus blokk, amely A spiritualitás jelei címet viseli és a Szakkay József Szakközépiskola gondozásában készül, a tervezés fázisában van.
A szervezők a kezdeményezés jelentőségét abban látták, hogy a minőségi tanulás mellett a készítőket és a felhasználókat a projekt hozzásegíti egy szélesebb európai dimenzióba való kitekintéshez is.
A kétnapos esemény kezdetén Csepeli György, az Informatikai és Hírközlési Minisztérium politikai államtitkára arról beszélt, hogy a kezdeményezés hozzájárul annak az európai jövőnek a kialakításához, amelyben a nemzeti jellegzetességek megtartása mellett a különbségek nem szétválasztják, hanem összekötik az embereket.