Szász Jenő nyert Székelyudvarhelyen
Dorin Florea eddigi polgármester nyert Marosvásárhelyen a vasárnapi helyhatósági választásokon Kelemen Attilával, a Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) jelöltjével szemben, Székelyudvarhelyen pedig a függetlenként indult Szász Jenő győzött az RMDSZ-es Ladányi László felett.
Dátum: 2004-06-07 08:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24253
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:13.934082, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A bukaresti idő szerint hajnali fél négyre összeszámlált, nem végleges adatok már világosan tükrözték a helyzetet ebben a két székely városban. Marosvásárhelyen erre az időpontra már hatvanegy szavazókörzet eredményeit ismerték a hetvenötből. Ezek alapján Dorin Florea 56,28 százalékos szavazati arány mondhatott magáénak, Kelemen Attila pedig 39,76 százalékot.
Székelyudvarhelyen ekkor a függetlenként indult Szász Jenő eddigi polgármester (a Magyar Polgári Szövetség - MPSZ - elnöke) vezette a mezőnyt 52 százalékos arányban, úgy, hogy már csak három szavazókörzet eredményei hiányoztak. A vele szemben versenybe szállt RMDSZ-jelölt, Ladányi László 40,7 százalékot könyvelhetett el.
Szász Jenő úgy fogalmazott: ez az újabb győzelem újabb lehetőséget jelent számára. Megismételte választási jelszavát, miszerint "Székelyudvarhely több mint város, a székely főváros". Szász úgy vélte, hogy a választás első fordulójában már eldőlt a győzelem, reményét fejezte ki, hogy két hét múlva nem kell második fordulót tartani. Újabb kéthetes kampány egyáltalán nem hiányzik a városnak, ráfér már a békesség - mondta Szász Jenő, megállapítva, hogy mindvégig bízott a székelyudvarhelyiekben. Emlékeztetett, hogy nyolc évvel ezelőtt, mindössze huszonhét éves korában választották először polgármesterré.
MTI - fideszfrakcio.hu