Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az Európai Néppárt kilenc megfigyelőt küldött Székelyudvarhelyre

Az Európai Néppárt (EPP) kilenc megfigyelőt küldött Székelyudvarhelyre a romániai helyhatósági választásokra, mert onnan érkezett a legtöbb panasz - mondta vasárnap este Goró Oszkár, az EPP egyik megfigyelője.


Dátum: 2004-06-07 08:41:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24254
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:14.222808, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Goró elmondta, hogy a párt figyelme azért fordult Románia felé a helyhatósági választások idején, mert előzőleg olyan jelzéseket kaptak, hogy a román választási törvény hátrányos helyzetbe hozza a parlamenti képviselettel nem rendelkező kisebbségeket. "Célunk a választások tisztaságának megfigyelése" - mondta.

A megfigyelő szerint azért éppen Székelyudvarhelyre összpontosították a figyelmüket, mert onnan érkezett a legtöbb panasz, miután a román központi választási iroda nem engedte, hogy a Magyar Polgári Szövetség (MPSZ) részt vegyen a választásokon. A vasárnapi szavazás tapasztalatairól szólva a megfigyelő elmondta: nehézkesnek és bonyolultnak tartja a szervezést és a szavazási procedúrát, ez időigényessé tette a szavazást.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek