A főváros továbbra is állami pénzt vár a Rác fürdő felújításához
Furcsa lenne, ha a fővárosi önkormányzat egyetlen Széchenyi-terv pályázaton sem tudna nyerni - nyilatkozott az önkormányzat tulajdonosi bizottságának elnöke.
Dátum: 2004-06-07 12:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24262
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:16.626385, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Somlyódy Csaba hétfőn elmondta, reméli, hogy a gazdasági minisztérium mielőbb megtalálja a megoldást arra, hogy a Rác fürdő korszerűsítéshez igényelt 750 millió forint Széchenyi forrásos támogatást megkapja a Budapest Gyógyfürdői Rt.
A szocialista politikus, aki egyúttal az rt. felügyelő bizottságának az elnöke is, közölte: a szakminiszter korábbi elutasító döntéséhez hasonlóan arról sem értesültek hivatalosan, hogy a kormány a már elutasított hét pályázó közül ötnek mégis támogatást javasol.
A gazdasági miniszter mintegy egy hónapja úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a pályázatoknál a szerződéskötési határidőt. Így több pályázó, köztük az rt. sem kapta meg a Rác fürdő 4,7 milliárd forintos rekonstrukciójához kért támogatást. Az rt. és a vele együtt pályázó Rác Nosztalgia Kft. szerint a Magyar Fejlesztési Bank miatt csúsztak, adminisztrációs okokból.
Somlyódy Csaba leszögezte, bízik abban, hogy győz a józan ész, és a Rác fürdő projekt végül mégis hozzájut a Széchenyi forrásból remélt 750 millió forinthoz.
A politikus úgy tudja, hogy az öt újabb pályázatot nyert beruházás között van olyan is, amely a Rác fürdő 4,7 milliárd forintos projektjénél kisebb volumenű, de 850 millió forintos támogatási összege 100 millió forinttal nagyobb, mint a Rác fürdőhöz kért pénz.
Somlyódy Csaba egy hét végi eseményre hivatkozva megerősítette azt a korábbi kijelentését, miszerint Budapestet leginkább a gyógyfürdői révén lehet "eladni" külföldön, illetve az ide látogató turistáknak. Megjegyezte, hogy a több százezer ember előtt tartott szombati koncertjén az ismert popzenész, Sting közölte, hogy Budapestből csak egy dolgot látott, a Gellért fürdőt.
MTI - fideszfrakcio.hu