Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sokan vagyunk, és már nagyon elegünk van a kormány hazugságaiból

Aki úgy érzi, hogy nem a hazudozásra, a tehetetlenségre, és a bizonytalanságra adta a szavazatát a választásokon, és nem erre kérte szavazatát Medgyessy Péter, jövő vasárnap kap először esélyt arra, hogy jobb belátásra térítse a kormányt - mondta Áder János frakcióvezető a Fidesz vasárnapi nagygyűlésén.


Dátum: 2004-06-07 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24263
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:17.071950, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képre kattintva megtekintheti Áder János beszédét, melyet a Műegyetem előtt mondott.
Fotó: szabad-europa.hu

Állítsuk meg a Fidesz hazugságait,

Garantáljuk:

Nem lesz gázáremelés.

Nem lesz gyógyszeráremelés.

Tisztelt Hölgyek és Urak, Magyarország polgárai, barátaim! Ha ismerős Önöknek ez az agresszív és lejárt szavatosságú kampányszöveg, a hiba nem az Önök készülékében van. Két éve mondták ezt ugyanazok, akik azt hirdetik, állítsuk le a Fidesz hazugsággyárát. Két éve is fizetett hirdetésekben vádoltak bennünket hazugsággal, amikor azt mondtuk: A szocialista kormány jelentősen emelni fogja a gáz és gyógyszerek árát. Eltelt 2 év: a gáz ára 40 forint 50 fillérről 58 forint 50 fillérre emelkedett. A gyógyszerek ára pedig az egekbe szökött. Akkor most ki is hazudik?

[Ők!]

Nem hallom elég jól!

[Ők!]

No, akkor tegyünk egy harmadik kísérletet, hogy a Köztársaság téren is hallják. Ki is hazudik?

[Ők!]

Szerintem ez már jó lesz. Hát igen.

A szocialista propaganda gépezet napok óta komoly erőfeszítéseket tesz azért, hogy másokat győzzön meg arról, amiben maga sem hisz. Az igazság nem zavarja őket - igaz, soha nem zavarta. A tények nem zavarják őket - igaz, soha nem zavarták.

De ki is vádolja a Fidesz vezetőit hazugsággal? Kovács László!

[Fütty]

Majd holnap a Parlamentben megmondom neki, hogy milyen népszerű volt... Tehát az a Kovács László, akinek papírja van arról, hogy hazudott. Nem is akárhonnan van ilyen papírja, hanem a független Magyar Bíróságtól. Ráadásul nem is egy, hanem két ilyen kétes értékű bizonyítvánnyal is rendelkezik.

Emlékeznek, ugye? Hamis röplapok kamionszámra, bűnpártoló ügyészség. Valljuk be azért, mégis annak is van azért egy kis bája, hogy ha egy ilyen politikus, mint Kovács László hazugozza le az embert. Úgy fest, valamit nagyon félreértettek a hatalom ormain fincsi koktélok közt meghitten söjtörözők. Lehet, hogy magát a legnagyobb magyart. Ő valóban azt mondta, merjünk nagyok lenni. De hogy merjünk nagyotmondók lenni, ilyesmit nem tanácsolt Széchenyi István!

[Taps]

A mai nap azonban jó hírrel szolgál a krónikus hazudozóknak. A jó hír az, hogy a kényszeres nagyot mondás olyan személyiségzavar, ami ma már jó eredménnyel kezelhető. Olyannyira, hogy ha valaki ennek tüneteit észleli magán, valóban érdemes felkeresnie kezelőorvosát vagy gyógyszerészét. Bár azután, amit a kórházakkal és a patikusokkal művelt ez a kormány, ezt talán mégsem tanácsolnánk jó szívvel nekik.

Egy receptet mégiscsak adnánk. Mondjuk egy régen elfelejtett dakota mondást. Ha az igazság az utadban áll, az csak egyet jelenthet. Hogy rossz úton jársz.

Tisztelt Hölgyeim és Uraim, a hazugsággyár főrészvényeseiről tehát most ne is beszéljünk többet. És ne beszéljünk a személyiségünket pontosan leíró tünetegyüttesről, hagyjuk ezt inkább mégiscsak az orvosokra.

Ahogy ne beszéljünk ezúttal a 23 millió románról se. Ne beszéljünk a nap mint nap a polgári oldalon állókra szórt rágalmakról. Ne beszéljünk a számos jóra való és tehetséges embert árokba temető, sorsokat, családokat tönkre tevő Kelleriádákról.

[Fütty]

Neki is megmondom, hogy milyen népszerű. Ne beszéljünk a Medgyessy-kormány sorozatos alkotmánysértéseiről...

[Fütty]

...ne beszéljünk arról, hogy az Alkotmánybíróságnak és a független magyar bíróságnak hányszor kellett rendre utasítania őket. Ne beszéljünk a törvénysértésekről, a jogállamiság elleni dühödt támadásokról, a Demecserhez hasonló választási umbuldákról. Ne beszéljünk a súlyosan fertőző werberitis vírus terjedéséről...

[Fütty]

...ne beszéljünk arról, kik voltak, akik a polgári oldal mellett kiálló Teller Edét még holtában is képesek voltak meggyalázni. És ne beszéljünk arról sem, hogy vajon alkalmasak-e az ország vezetésére és képviseletére azok akik azt mondják, hogy saját híveiken kívül senki mást nem vinnének az Unióba.

[Fütty]

Szerintem ezt is meghallották a Köztársaság téren, köszönöm a segítséget.

Ne beszéljünk arról, hogy eszerint 10 emberből 8-an aligha számíthatnak arra, hogy Brüsszelben a kormány az ő érdekeit is képviselni fogja. Ne beszéljünk arról se, hogy mindeközben ők beszélnek megosztásról, a társadalom mesterséges szétszakításáról, politikai gyűlöletkeltésről, meg modern köztársaságról. De ne beszéljünk arról sem, hogy a köztársaság polgárainak pénzét mennyivel kurtította meg eddig az üvegzsebes kormány, az ezen az összegen vásárolható lélegeztető gépek számáról pedig már végképp ne beszéljünk.

És ne beszéljünk arról sem, miért is mondhatta Mark Twain azt a bankárszemléletről, hogy a bankár az a fickó, aki kölcsönadja az esernyőjét amikor süt a nap, és azonnal visszakéri, amint elered az eső. Miként ne beszéljünk arról sem, hogy mit gondoljunk arról az emberről, aki kijelenti, "én nem tudom értelmezni azt, hogy mit jelentenek a szabad választások", márpedig nem más tette ezt a kijelentést, mint a Magyar Köztársaság jelenlegi miniszterelnöke, a rendszerváltó Medgyessy Péter.

[Fütty]

Ha holnap bejön a Parlamentbe, akkor feltétlenül elmondom neki, hogy köszönik a jóléti rendszerváltást neki... És ne beszéljünk arról sem, hogy vajon miféle szándékok vezérlik Őket, amikor ilyen szavak szökkenek ki foguk kerítésén.

Ezért beszéljünk inkább arról, hogy a jóléti rendszerváltás miért okozott rosszullétet még azoknak is, akik bízni akartak a jelenlegi kormányban? Beszéljünk arról, hogy ma már száz és százezrek gondolják úgy, hogy becsapták őket. Így vannak ezzel azok a munkások, akiket az elmúlt években az utcára tettek, mert bezárták vagy eladták a fejük felől a megélhetésüket jelentő gyárat. És így van ezzel minden olyan gazda, aki most kényszerül arra, hogy eladja földjét és levágja jószágát, mert az Uniós versenyben épp a saját kormánya volt az, aki magára hagyta. És így van ezzel az az ápolónő is, aki évek óta hiába vár a 2002-ben beígért hűségjutalomra. Mert hogy még erről volt szó 2002-ben, nem pedig korház privatizációról. De így van ezzel az az orvos, az a tanár, az a rendőr és az a köztisztviselő is, akinek két éve inflálódik a bére. Így van ezzel az a vállalkozó is, aki nem érti, mi szükség volt a Széchényi Terv szétverésére? Így van ezzel az a család is, akitől elvették az otthonteremtés biztonságát, és az a szülő is, aki nem érti, hogy mért is kerül többe az ingyenesnek ígért tankönyv.

[Taps]

És beszélnünk kell arról is, hogy a jóléti rendszerváltás hevében hogyan fordulhatott elő, hogy ma több a szegény ember, és jóval többe kerül a megélhetés is, mint bármikor a polgári kormány éveiben? És beszélnünk kell arról is, hogy a szocialista-szabaddemokrata módra, hogyan sikerült úgy csökkenteni az adókat, hogy az adóterhek mégis jelentősen nőttek? De beszélnünk kell arról is, hogy hogyan kergethet egy kormány valakit olyan kétségbeesésbe, mint azt a nyugdíjas házaspárt, akik egy fórumon azt panaszolták, hogy a szocialistákra szavaztak, de azóta sem tudják megbocsátani maguknak.

Elmondták, hogy az idén öt hónap alatt többet fizettek gázszámlára, és gyógyszerekre, mint korábban egy egész évben. Elmondták, hogy Medgyessy Péter velük már legalább háromszor fizettette vissza a kampányban beígért 19 ezer forintot. Azt mondták, hogy Kovács László és Medgyessy Péter becsapta őket.

Kedves barátaim! Mit mondhatnánk mi ennek a kedves, idős házaspárnak? Mit üzenhetnék azoknak az időseknek és fiataloknak, azoknak a száz és százezreknek, akik most ugyanebben a cipőben járnak? Mit üzenhetnénk mi a becsapottaknak és megalázottaknak? Azoknak a csalódott polgártársainknak, akik nem tudják, hogy mitévők legyenek ebben a helyzetben, akik ma lelkiismereti kérdést csinálnak akkori döntésükből?

A legfontosabb, amit innen kell üzennünk nekik, hogy ne haragudjanak, ne magukra haragudjanak, ha megbánták döntésüket. A legfontosabb, amit innen kell közösen üzennünk nekik, közösen, hogy hangunk hozzájuk is elhallatsszon, hogy ne vegyék magukra ezt a terhet.

Nem ők felelősek azért, hogy lejtőre került az ország. Nem ők a felelősek azért, hogy a legtekintélyesebb európai elemzők ma már úgy látják, hogy az Unióhoz csatlakozók közül minta országból bukott angyal lett Magyarország. Nem ők a felelősek azért, hogy ez a kormány úgy küzd a korrupció ellen, hogy közben hazánk korrupciós megítélése drámaian romlott. Nem ők a felelősek azért, hogy miközben Medgyessy Péter és Kuncze Gábor szakadatlanul javítja a versenyképességet, aközben hazánkat 8-10 hellyel sorolták hátrébb versenyképességi mutatóink alapján, sőt, ma már a korábbi sereghajtó, Szlovákia is megelőz bennünket. Nem ők a felelősek azért sem, hogy miközben a rangos nemzetközi elismerések sorát kiérdemlő Bánk Bán filmet gyártó Ezüsthajót rendőri különítmények szállták meg a választások után, aközben a köztévébe megérkezett a vörös flotta.

[Fújolás]

Ismétlem, nem ők a felelősek azért, hogy rossz irányba fordultak a dolgok. Nem ők a felelősek, mert ők valóban jót akartak. Jót, jobban akartak, amikor hittek Kovács Lászlónak és Medgyessy Péternek. Amikor elhitték, hogy ők majd valóban minden értéket megőriznek, csak jobban csinálják majd, mint a polgári kormány. Az élet sajnos csúnyán rácáfolt várakozásainkra. És ezek az emberek úgy érzik most, joggal, hogy Medgyessy Péter és Kovács László valóban becsapta őket. Úgy érzik, hogy ezért ők is felelősek.

Pedig nekik is tudniuk kell, hogy döntésükért senki sem hibáztathatja őket. Azoké a felelősség, csakis azoké minden felelősség, akik becsapták, megtévesztették, rászedték őket. Ezért tudniuk kell, hogy mi, akárcsak 2002-ben, most is közénk várjuk őket.

[Taps]

Sok ilyen ember él ebben az országban. Sokan vannak, és nagyon elegük van. Ahogyan itt is sokan vagyunk, és nekünk is elegünk van.

[Derültség, taps]

Elég volt a hazudozásból, elég volt a rágalmazásból, elég volt a tehetetlenségből, elég volt a bizonytalanságból. Aki úgy érzi, hogy nem erről volt szó, mert nem erre adta a szavát, és nem erre kérte szavazatát, Medgyessy Péter, jövő vasárnap kap először esélyt arra, hogy jobb belátásra térítse a kormányt.

Tudjuk, milyen az emberi természet. Tudjuk, semmihez sem ragaszkodunk jobban, mint egy rossz döntésünkhöz. Tudjuk, hogy akik most újrázni akarnak, most épp ezt az emberi gyengeséget akarják kiaknázni.

Nem véletlenül harsogják reklámjaik, hogy június 13-án újra MSZP.

[Fütty]

Csináljunk egy rövid számvetést.

Újra MSZP?

[Nem!]

Újra MSZP?

[Nem!]

Mondhatok én is valamit?

[Igen]

Tehát újra MSZ, azaz újra gázáremelés...

[Nem!]

Újra MSZP? Azaz újra megszorítások!

[Nem!]

Újra MSZP? Újra boszorkányüldözések!

[Nem!]

Újra MSZP? Azaz újra iskola-, óvoda-, posta- és gyárbezárások!

[Nem!]

Újra MSZP? Azaz újra emelkedő infláció!

[Nem!]

Újra MSZP? Azaz további eladósodás!

[Nem!]

Újra MSZP? Újra növekvő adóterhek!

[Nem!]

Újra MSZP? Azaz újra nadrágszíj összehúzás!

[Nem!]

Újra MSZP? Még több pénzt az üvegzsebeseknek?

[Nem!]

Újra MSZP tehát?

[Nem!]

Mert a szocialisták dolgoznak, míg mások csak beszélnek? De akkor miért van az embereknek az a benyomása mégis, hogy ez az ország legfeljebb éjszaka fejlődik. Olyankor, amikor a kormány alszik.

[Soha többet MSZP!] [Soha többet MSZP!] [Soha többet MSZP!]

Érdemes rögzítenünk a kamerák számára is, hátha majd azt mondják, hogy néhány ezren voltunk itt, és nem nagyon hallatszott a hangunk, hogy ha jól láttam, Battonyától Nemesmedvesig, akik itt vannak, azok azt mondták, hogy: SOHA TÖBBET MSZP!

Mert hát Magyarország ennél mégiscsak többet érdemel. Ezért eljött az idő, hogy arra kérjük a csalódottakat, az elkeseredetteket és a megszomorítottakat, gondolják meg, ha most újra rossz döntést hoznak, holnap újra csalódni fognak.

De van más lehetőség is. Hogy halkan és szelíden, ugyanakkor a magyar emberre jellemző egyenességgel mondjuk: NEM ERRŐL VOLT SZÓ! NEM EZT ÍGÉRTÉTEK!

És mondjuk el a becsapottaknak, mert nekik is tudniuk kell, hogy amikor ők is kimondják majd, hogy elég volt, akkor sokan leszünk mellettük. Ott lesz mellettük a nemzeti petíciót aláíró több mint 1 millió ember, és ott lesznek mellettük az ő családtagjaik és szeretteik is. És ott lesznek mindazok, akik ma is hisznek a szeretet és összefogás erejében, mert tudjuk, hogy az uniót jelentő polgári demokráciák közösségében helytállni, és változtatni, új irányt szabni az események menetének csak együtt, csakis együtt sikerülhet.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek