Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Nyolcszáz kilométer autópálya a számmisztika útvesztőjében

Útelágazáshoz érkezett a kormány. Választani kell tehát, hogy: a) 800 kilométer új autópálya lesz, mint ahogy azt 2003-ban mondták; vagy b) 8oo kilométer autópályánk lesz összesen; vagy c) magára hagyják az utakat, és olyan lesz az egész országban az úthelyzet mint Budapesten; vagy d) az a lényeg, hogy összevissza nyilatkozzanak, hogy senki ne értsen semmit mert akkor mindig lehet mást és mást mondani - mondta interpellációjában Lengyel Zoltán hétfőn a parlamentben.


Dátum: 2004-06-07 14:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24269
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:19.018272, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


- Braun Róbert, a Miniszterelnöki Hivatal volt helyettes-államtitkára a kormány megalakulása után arról érdeklődött a Gazdasági és Közlekedési Minisztériumban, hogy mekkora autópálya-építési kapacitás van Magyarországon. Akkor derült ki, hogy "ha minden gép azon dolgozik, hogy autópálya legyen, akkor 110 kilométer autópályát lehet építeni egy év alatt. És akkor nem épül semmi más. - emlékeztetett az elhangzottakra Lengyel Zoltán.

Hozzátette: Braun szerint a 8oo kilométer autópálya megépítésének bejelentésére úgy került sor, hogy "valaki kitalálta az egyik oldalon, hogy 500, és aztán valaki azt mondta, 6oo, és akkor most legyen 8oo, és akkor ezt megírták." Braun Róbert később leszögezte, hogy "a ciklus végére 8oo kilométer autóút és autópálya lesz Magyarországon". Tehát nem 8oo kilométer autópályát építenek, hanem 8oo km lesz összesen. Ha most több van, akkor majd legfeljebb visszabontanak. Vagy a 2 útpályát oda-vissza számolják. Braun szerint a Medgyessy kormánya be fogja tartani ígéretét.

- De melyiket is? Medgyessy Péter a köztudottan jobboldali "elfogultságáról" híres Magyar Hírlap 2003, augusztus 8-i számában elmondta, hogy 2006-ig meg fog épülni Magyarországon összesen 8oo kilométernyi autópálya. Most meg 8oo kilométer lesz összesen - idézte a miniszterelnök szavait Lengyel Zoltán.

Hozzátette: Medgyessytől az is elhangzott, hogy "Én azt gondolom, hogy azt szeretném mondani, ez volt az első kormány, ami minden ígéretét beváltotta."

- Útelágazáshoz érkezett a kormány. Választani kell tehát, hogy: a) 800 kilométer új autópálya lesz, mint ahogy azt 2003-ban mondták; vagy b) 8oo kilométer autópályánk lesz összesen; vagy c) magára hagyják az utakat, és olyan lesz az egész országban az úthelyzet mint Budapesten; vagy d) az a lényeg, hogy összevissza nyilatkozzanak, hogy senki ne értsen semmit mert akkor mindig lehet mást és mást mondani. Mi a tervük - kérdezte végül a képviselő.

Gál Gyula válaszában azt mondta, soha annyi autópálya nem épült még az országban, mint amennyi a jelenlegi kormány ideje alatt.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek