Jogszerűtlen ingatlan átruházás Kispesten?
Egy 250 millió forintos ingatlan átruházás kapcsán jogszerűtlen eljárást, illetve vagyonvesztést vélelmeznek a kispesti ellenzékiek, ezért a közigazgatási hivatalhoz fordultak - hangzott el a Fővárosi Közgyűlés Fidesz-MKDSZ frakciójának hétfői tájékoztatóján.
Dátum: 2004-06-07 14:56:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24271
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:19.658596, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Endrédy István, a fővárosi ellenzéki frakció vezető helyettese és Fried Miklós, kispesti fideszes képviselő azt rótta fel a városrész MSZP-SZDSZ vezetésének, hogy tavaly decemberben az Üllői út 226-230. szám alatti telek tulajdonjogát egy kft.-re ruházták. Az ellenzéki politikusok sérelmezték, hogy a kerületvezetés pályáztatás nélkül, úgynevezett adásvétellel vegyes csereszerződéssel adta át az ingatlant a FERSZOLG Kft.-nek. Fried Miklós hangsúlyozta, az ellenzék nem értett egyet a meglepetésszerű döntéssel, ezért egy a többség által is elfogadott módosító határozattal próbálták védeni az önkormányzat vagyonát. Hozzátette, a kerületi képviselőtestület májusi ülésén a Közbeszerzési Döntőbizottság álláspontja korábbi felvetéseiket igazolta, szükség lett volna közbeszerzési eljárásra ez ügyben. Ezen a testületi ülésen derült ki az is, hogy 2005. januárja helyett, csak december 31-ével kerül vissza az önkormányzat tulajdonába az ingatlan, s emiatt szerintük vagyoni kár éri a kerületet. Az ellenzék a közigazgatási hivataltól választ vár arra is, hogy a testületi határozat figyelmen kívül hagyásával aláírt csereszerződés miatt indítható-e fegyelmi eljárás.
MTI - fideszfrakcio.hu