Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

"Soha nem riogattunk 23 millió románnal" - A főszocialista az őt elmarasztaló ítélet kapcsán a bíróságot támadta

Azok a szocialisták hazugoznak le másokat, akik két éve még fizetett hirdetésekben garantálták, hogy nem lesz sem gáz-, sem pedig gyógyszeráremelés, ugyanakkor ingyenes szív- és érrendszeri gyógyszert ígértek - mutatott rá Áder János fideszes frakcióvezető napirend előtti felszólalásában hétfőn. Kovács pártelnök válaszában - egyebek közt - azt állította: "soha nem mondtuk azt, hogy huszonhárommillió román munkavállaló fog ide jönni".


Dátum: 2004-06-07 15:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24272
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:20.017351, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A képre kattintva megtekintheti Áder János és Kovács László parlamenti vitáját.

Áder János emlékeztetett rá, hogy a szocialista párt sokmillió forintért vásárolt hirdetésekben vádolta meg hazugsággal a Fidesz politikusait. A politikus ennek kapcsán kiemelte, hogy azok teszik ezt, "akik 2002-ben 23 millió románnal riogatták a magyar munkavállalókat. Azok a szocialisták hazugoznak le másokat - tette hozzá -, akik két éve még fizetett hirdetésekben garantálták, hogy nem lesz sem gáz-, sem pedig gyógyszeráremelés, a valóság ma ennek mégis ellent mond. A gáz ára a két évvel ezelőtti 40 forint 50 fillérről 58 forint 50 fillérre emelkedett, míg "a gyógyszerek ára az egekbe szökött" - mutatott rá a frakcióvezető, aki azt a kérdést tette fel, hogy "akkor most ki is hazudik"?

A politikus felidézte Medgyessy Péternek azt az ígéretét is, hogy 2004 végére befejezik a tiszai árvízvédelmi munkálatokat, majd kijelentette: ha ilyen tempóban dolgoznak, mint eddig, akkor csak negyven év múlva fogják tudni befejezni ezeket a munkálatokat.

A frakció vezetője bírálta "a vádaskodók élére" állt Kovács Lászlót, "akinek papírja van arról, hogy hazudott". Áder János ezzel összefüggésben utalt rá, hogy a szocialisták pártelnökét, aki a főügyészt bűnpártolással, a Fideszt pedig a hamis röplapok előállításával vádolta meg, a magyar bíróság kétszer is elmarasztalta.

A "friss hazugságok" közé sorolta a kormánynak azt a múlt heti döntését, amellyel 700 millió forintot kíván biztosítani a panellakótelepek felújítására. Áder János szerint a valóság az, hogy "nem 700 milliót adnak, hanem 1,3 milliárdot elvesznek", mert - mint mondta - a parlament egy tavalyi határozata értelmében két milliárd forintot kellene erre a programra költeni.

A politikus azzal kapcsolatban, hogy a szabad demokrata pártelnök kommunista programnak nevezte a nemzeti petíciót azt közölte, hogy Kuncze Gábor ezzel valójában Medgyessy Pétert kommunistázta le. Mert - mint hangsúlyozta - a kormányfő által meghirdetett két évvel ezelőtti program minden pontját illetően többet ígért a magyar választóknak, mint amit most a nemzeti petíció aláírói kérnek.

Áder János kitért Kuncze Gábor adócsökkentést pártoló kijelentésére is, amivel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, hogy a szabad demokraták ez idáig húsz esetben támogattak adóemelést a parlamentben.

A képviselőcsoport vezetője Demszky Gábor azon mondatát, miszerint június végéig befoltozzák az összes lyukat Budapesten, úgy értékelte, hogy gratulál ehhez, hiszen három hét alatt kívánja megoldani mindazt, amihez tizennégy év sem volt elég neki.

A kormány nevében reagáló Kovács László külügyminiszter szerint Áder János "annyi valótlanságot állított", aminek megválaszolásához kevés a számára rendelkezésre álló idő. Kovács László állítja, "soha nem mondtuk azt, hogy huszonhárommillió román munkavállaló fog ide jönni", a gázárak emelését pedig azzal magyarázta, hogy az "nem a kormányalakítás után történt, hanem jóval később". A szocialisták elnöke az ígéreteket számon kérő megnyilatkozásokra úgy reagált, hogy "még van két évünk a teljesítésre".

Kovács László azt is elmondta, hogy a bíróság soha nem állapította meg azt, hogy hazudott volna, csupán azt mondta ki állásfoglalásában, hogy megsértette az ügyészség jó hírnevét. A külügyminiszter szerint "a szólásszabadság ma úgy néz ki", hogy Hegedűs Lórántot felmentik, őt viszont elmarasztalják."

A külügyminiszter végül azt hangsúlyozta, hogy nem neki, hanem a Fidesznek van papírja arról, hogy hazudik, és ezt a papírt nemzeti petíciónak hívják.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek