Újra médiatörvényt sértett az MTV?
Az MTV ismét megsértettea médiatörvény kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó követelményét, mivel nem számolt be egyetlen Fidesz-eseményről sem. Ugyancsak megsértette a médiatörvénynek a választási időszakra vonatkozó szabályozását - tartalmazza a Szövetség közleménye.
Dátum: 2004-06-07 17:04:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24274
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:20.633546, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Szövetség a következő kifogást juttatta el Nika Györgyhöz, az MTV Híradójának főszerkesztőjéhez.
2004. június 5-i, 19.30-kor kezdődő hírműsor nem számolt be egyetlen Fidesz-rendezvényről sem, holott a kampányhírek között más pártokat szerepeltetett. A hírműsorban erre lehetőség lett volna - mind saját beszámoló, mind az MTI tudósításai révén -, hiszen a Fidesz több rendezvényt (Pl. Szijjártó Péter tájékoztatója, a kulturális tagozat médiatanácskozása, a zöld tagozat Balaton-munkacsoportjának megalakulása) is tartott.
A szerkesztőség megsértette a médiatörvény kiegyensúlyozott tájékoztatásra vonatkozó követelményét, mivel nem számolt be egyetlen Fidesz-eseményről sem. Ugyancsak megsértette a médiatörvénynek a választási időszakra vonatkozó szabályozását.
Az Rttv. hivatkozott szakasza alapján kértük a főszerkesztő urat, hogy vizsgálja meg az említett hírműsort. Egyúttal tájékoztassa a Fidesz sajtóosztályát arról, miként történhetett meg az adott szerkesztői mulasztás, amely a médiatörvény megsértését idézte elő.
Budapest, 2004. június 7.
fideszfrakcio.hu