Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP Funárral kampányol

"Unii vorbesc. Funar construieste" - azaz "Míg mások beszélnek, Funar épít" - reklámozta magát vasárnap esti csúfos bukásáig Kolozsvár magyargyűlölő polgármestere a szebb napokat látott kincses városban - írja a Szövetség webszerkesztőségének munkatársa. Funar szlogenje ismerős.


Dátum: 2004-06-07 17:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24275
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:20.997354, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


De honnan is?

Talán nem véletlenül az először 23 millió román rémképével riogató, majd később Erdély elcsatolásának napján dölyfösen koccintó Kovács László pártelnök (másodállásban külügyminiszter) pártja hirdeti magát a szélsőséges, soviniszta Funar szövegeivel?

"Mert mások csak beszélnek. Az MSZP dolgozik!" - de bizony. Úgy tűnik, a zsák a foltját hamar megtalálta. Ám azért bíztató, hogy a kolozsvári rombolóra ráuntak a szavazók. Reméljük, hogy nemcsak nekik van elegük az ellenzék ellen gyűlölködő, hatalomittas politikusokból.

N.G. - Szövetség Webszerkesztőség

Kapcsolódó elemek