Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Sovány kormányzati teljesítmény

A választások után kevesen gondoltak arra, hogy a kormány teljesítménye két év alatt ilyen sovány lesz, s hogy a munkahely biztonsága, a családok eltartása és a városok, falvak fejlődése miatt aggódni kell majd. Orbán Viktor, a Fidesz elnöke erről egy választási nagygyűlésen beszélt hétfőn, Cegléden.


Dátum: 2004-06-07 19:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24279
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:22.233991, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Magyarország ma a bizonytalanság országa, ahol egy átlagkeresettel rendelkező ember jövedelmének 70 százalékát létfenntartásra kell, hogy költse, s másfél millió kétkezi munkából élő ember átlagkeresete mindössze 65.800 forint - mondta a Fidesz elnöke. Ráadásul a kormányváltás óta 2.800 milliárd forinttal nőtt az államadósság, ami egy emberre vetítve 280 ezer forintot jelent, e hitelt nekünk kell visszafizetnünk - tette hozzá. A legnagyobb baj mégis az, hogy a közéletből kiszorult az egyenes beszéd - mondta, hozzáfűzve: az ígéretekkel ellentétben, a privatizáció nem állt le, újabb gyárakat, üzemeket zárnak be, és a munkanélküliség helyzete egyedül a Központi Statisztikai Hivatalnál javul, ahol "minden nap jobb adatokat készítenek". Nagyon sok embernek megrendült a létbiztonsága, és ezért nem fogékony a nemzeti eszmékre, mert úgy gondolja, hogy kiesett a nemzet kötelékéből. Ha tehát vissza akarjuk emelni a rendszerváltás veszteseit a nemzet közösségébe, ha valóban nemzeti egységet akarunk építeni, akkor sok százezer ember számára meg kell teremteni a mindennapi élet biztonságát, a munkát, az otthont, a gyermekek tanításának lehetőségét. Annál is inkább, mert az 1990-es rendszerváltáskor szabadságot és biztonságot akartunk, és a kettő csak együtt megy - hangsúlyozta Orbán Viktor.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek