Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Biztonsági Tanács kedden várhatóan elfogadja az iraki határozatot

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa hosszas huzavona után hétfőn egyetértésre jutott az iraki demokratikus állam megteremtését a nemzetközi jog keretébe foglaló határozattervezetről, amelyet várhatóan kedd este hivatalosan is elfogadnak, még a hét vezető ipari állam és Oroszország (G8) egyesült államokbeli csúcstalálkozójának a kezdete előtt.


Dátum: 2004-06-08 07:26:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24282
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:23.191508, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


John Negroponte amerikai ENSZ-nagykövet, aki július elsejétől országa iraki nagykövete lesz, hétfőn este kitűnő határozatnak nevezte a többször is módosított szöveget és hangoztatta, hogy "nagyon derűlátó", bízik abban, hogy azt kedd délután (közép-európai idő szerint késő este) egyhangúlag megszavazzák.

Washington a megegyezés érdekében igyekezett belefoglalni a tervezetbe a BT-tagok elvárásait. Günter Pleuger német ENSZ-nagykövet úgy ítélte meg, hogy az amerikai diplomácia "rugalmasságról és kompromisszumkészségről" tett tanúságot.

Franciaország és Németország mindenekelőtt azt követelte, hogy az iraki ideiglenes kormány kapjon vétójogot a jelentősebb katonai-biztonsági támadó műveletek felett. A kialakult kompromisszum szerint a bagdadi kormánynak nem lesz ugyan egyértelmű vétójoga, de az amerikai katonai parancsnokságnak egyeztetnie kell az iraki féllel a többnemzetiségű erők nagyszabású akciói előtt. A katonai együttműködés módozatait az a két levél fejti ki, amelyet Colin Powell amerikai külügyminiszter és Ijád Allávi kijelölt iraki kormányfő intézett a BT-hez. A két levelet függelékként a határozathoz csatolják, és így nemzetközi jogilag kötelező dokumentumnak számít majd.

Diplomáciai források szerint Gerhard Schröder német kancellár már rábólintott a módosított tervezetre. Li Csao-hszing, a kínai diplomácia vezetője úgy nyilatkozott, hogy közel a megegyezés a BT-ben. A kínai külügyminiszter a nap folyamán telefonon beszélt Kofi Annan ENSZ-főtitkárral és Colin Powell amerikai külügyminiszterrel.

A BT tagjai már korábban egyetértésre jutottak arról, hogy az amerikai vezetésű többnemzetiségű erő ENSZ-megbízatása automatikusan lejár, mihelyt beiktatják az új alkotmány alapján demokratikusan megválasztott iraki kormányt, amelyre 2005 végén, vagy legkésőbb 2006 elején kerül sor.

A bagdadi kormány a határozat értelmében már előtte is bármikor kérheti a Biztonsági Tanácstól a többnemzetiségű erő mandátumának a visszavonását.

Az iraki biztonsági erőket a bagdadi kormány irányítja.

A határozatban a BT felhatalmazza az ideiglenes kormány kérésére az országban tartózkodó többnemzetiségű erőt, hogy minden szükséges intézkedést meghozzon a biztonság és stabilitás fenntartásához, a határozathoz csatolt két levélben foglaltakkal összhangban.

A BT felkéri az ENSZ tagállamait, a nemzetközi és regionális szervezeteket, hogy katonákkal segítsék a többnemzetiségű erő küldetését.

A határozat támogatásáról biztosítja a 2004. június 30-án hivatalba lépő ideiglenes kormányt, üdvözli, hogy ezzel véget ér a megszállás, megszűnik az ideiglenes koalíciós hatóság, s Irak visszanyeri teljes szuverenitását. A BT támogatja a demokratikus átmenet menetrendjét, amely szerint 2004 végéig, de legkésőbb 2005. január 31-ig közvetlen, demokratikus úton megválasztják az átmeneti nemzetgyűlést, amely megalakítja Irak átmeneti kormányát és kidolgozza az ország állandó alkotmányát. Az alkotmányt 2005 októberében népszavazásra bocsátják, majd az új alaptörvény alapján 3 hónappal később megválasztják az új, demokratikus képviseleti kormányt, és a külföldi erők ezután elhagyják az országot.

MTI - fideszfrkacio.hu

Kapcsolódó elemek