Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Veres András a tömegkommunikációról

A tömegkommunikáció a családban egyszerre áldás és kockázat - jelentette ki Veres András püspök kedden Budapest és Nagymaros között egy hajón; a sétahajózásra a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia (MKPK) a katolikus tömegtájékoztatás világnapja alkalmából az egyházi és a világi sajtó munkatársait hívta meg.


Dátum: 2004-06-08 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24289
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:25.327169, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A tömegkommunikációs eszközöknek nagyon sok áldásos hatása van, de azok veszélyeket is hordoznak - mondta II. János Pál pápa üzenetét ismertetve az MKPK titkára.

Az idei, 38. világnap üzenetének címe média a családban: kockázat és gazdagság.

"A világnap idei témája örökérvényű, mivel arra szólít fel, hogy vizsgáljuk meg: hogyan használják fel a családok a tömegtájékoztatási eszközöket, illetve milyen módon foglalkozik a média a családokkal"- írta II. János Pál pápa a világnapra kibocsátott, az egyház internetes honlapján olvasható üzenetében.

A katolikus egyházfő szerint a tömegtájékoztatási eszközök révén rendkívüli lehetőségek nyíltak nemcsak az egyének, hanem a családok életének gazdagítására is.

"A média ugyanakkor súlyos károkat is okozhat a családoknak, amikor nem megfelelő, sőt torz képet ad az életről, a családról, a vallásról és az erkölcsösségről" - tette hozzá.

Veres András a Nagymarosra tartó hajón elmondott köszöntőjében kiemelte, hogy a katolikus egyházfő felhívta a sajtó munkatársait arra is: akinek beleszólása van a tömegkommunikációs eszközök használatába, teljes felelősséggel viseltessék.

A püspök fontosnak nevezte, hogy senki ne éljen mértéktelenül és válogatás nélkül a tömegkommunikációs eszközökkel.

A pápa mindenkit biztat arra, hogy ne idegenkedjen ezen eszközök használatától, de csak olyan műsorokat, hatásokat fogadjon be, amelyek valóban építőek - tette hozzá.

Az MKPK titkára "titkos esküre" és annak kinyilvánítására kérte a résztvevőket: ellenállnak "azoknak a szellemi és politikai irányzatoknak, amelyek a családi értékrend önsorvadásához akarnak vezetni".

"Legyünk sokkal körültekintőbbek, mit írunk, mit mondunk, mit üzenünk" - hangsúlyozta a püspök.

A katolikus egyház 1967 óta minden évben a húsvét utáni hatodik vasárnapon tartja a tömegtájékoztatás világnapját, ami az idén május 23-ára esett, de a hagyományos sétahajózást a mariazelli zarándoklat miatt mostanra halasztották.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek