Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Fidesz a legfőbb ügyészhez fordul Medgyessy Péter fiának cége ügyében

A Fidesz a legfőbb ügyészhez, az országos rendőrfőkapitányhoz és a szervezett bűnözés elleni főigazgatóság vezetőjéhez fordul Medgyessy Péter kormányfő és Baráth Etele államtitkár fiainak cége ügyében - jelentette be Szijjártó Péter országgyűlési képviselő keddi budapesti sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-06-08 11:25:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24290
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:25.629051, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A parlament kormánypárti többsége a tegnap leszavazta azt a fideszes javaslatot, amelyben egy parlamenti vizsgálóbizottság létrehozását indítványozták, Medgyessy Péter fiának cége és a MATÁV Rt. között létrejött szerződés kivizsgálásának érdekében.

A politikus elmondta: a szocialista és szabad demokrata képviselők ezt a javaslatot előzetes állásfoglalásaik és ígéreteik ellenére szavazták le, hiszen korábban ígéretet tettek arra, hogy az ügyben hozzájárulnak egy vizsgálóbizottság létrehozásához.

A tegnapi szavazás nemcsak a sürgős tárgyalásról, hanem a napirendre vételről szólt.

A tegnapi ülés után kérdéses, hogy a parlament egyáltalán létrehozza ezt a vizsgálóbizottságot.

- Mivel más eszköz nem maradt egy olyan lépést kell megtenni, ami nem állt a szándékunkban, de a tegnapi szavazás mindenképp indokolja - mondta Szijjártó Péter. A politikus bejelentette: a Fidesz a legfőbb ügyészhez, az országos rendőrfőkapitányhoz és a szervezett bűnözés elleni főigazgatóság vezetőjéhez fordul Medgyessy Péter kormányfő és Baráth Etele államtitkár fiainak cége ügyében.

A képviselő a legfőbb ügyészhez írt levelében a következő kérdésekre vár választ:

- Felmerülhet-e a bűncselekmény gyanúja? Kizárható-e teljes egészében, hogy törvénytelen összefüggés van a kormány által a Magyar Távközlési Részvénytársaságnak engedélyezett fejlesztési adókedvezmény és a kormányfő fia cégének - a MATÁV-tól kapott - mintegy százmillió forint értékű megbízása között?

A levelet a mai napon Polt Péter legfőbb ügyész, az országos rendőrfőkapitány, és a szervezet bűnözés elleni igazgatóság vezetője is megkapja - tette hozzá a politikus.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek