Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Keller kocavadász pácban

Nyomozást rendelt el a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal (KÜNyH) Keller László közpénzügyi államtitkár által elrendelt adatgyűjtés nyomán, jogosulatlan adatkezelés és hivatali visszaélés bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen. Emlékezetes a szocialista politikus adatokat kért és kapott a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (FVM) Somogy megyei hivatalától vadászatokon rész vett személyekről.


Dátum: 2004-06-08 11:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24291
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:26.026318, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Személyes adatokkal történt visszaélés és hivatali visszaélés miatt nyomoz a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal - erősítette meg tegnap a Magyar Nemzet információját Borbély Zoltán, a Legfőbb Ügyészség szóvivője. Elmondta, az ügyészi szervek a múlt hét végén kezdtek vizsgálódni az ismeretlen tettes ellen érkezett feljelentés ügyében, amelyben a tavaly júliusban életbe lépett büntetőeljárásról szóló törvény értelmében nincs szükség feljelentés-kiegészítésre.

A közpénzügyi államtitkár az idén márciusban levélben kérte az FVM Somogy megyei halászati és vadászati hivatalától a helyi vadásztársaságok 2001. január 1-jétől keletkezett vadászati naplóit és trófeajegyzékeit. A dokumentumokból egyebek között kideríthető az is, hogy az adott vadásztársaságnál ki kivel és mikor vadászott, milyen vadakat ejtett el, illetve ezért mennyi pénzt fizetett. Keller László ezen felül bekérette a vadászatokon részt vevők listáját is. Az MSZP politikusa az MTI-nek azzal védekezett: csak a számlák érdekelték, amelyek alapján megállapítható, hogy megkárosították-e egyes vadászok az államot a megyében. Szerinte nem az a felelős, aki kérte, hanem az, aki kiadta az adatokat.

Az adatvédelmi törvény szerint személyes adatnak számít az olyan információ is, amelyből következtetni lehet az érintett kulturális és szociális szokásaira. Az ügyben Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos úgy foglalt állást, hogy az iratok bekérésével Keller László megsértette az adatvédelmi és a vadászati törvényt, valamint a Miniszterelnöki Hivatalról szóló kormányrendelet rendelkezéseit. Az ombudsman szerint nemcsak az adatokba betekintő államtitkár, hanem az információkat kiszolgáltatók is jogellenesen jártak el. Ha megvalósult a vélelmezett bűncselekmény, az elkövető akár hároméves szabadságvesztéssel büntethető.

Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek