Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Főpolgármester, aki csak véletlenül dolgozik

A főpolgármester nem foglalkozik a főváros ügyeivel - jelentette ki a fővárosi Fidesz -MKDSZ frakcióvezetője kedden Budapesten. Hiányoljuk a főpolgármestert, hiszen a fővárosiakat számos probléma érdekli, amelyekre nem kapnak választ - mondta Kupper András a helyettesével, Wintermantel Zsolttal közösen tartott sajtótájékoztatóján.


Dátum: 2004-06-08 13:36:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24297
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:27.936280, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Hozzátették: az elmúlt időben "Demszky Gábor külpolitikai szakértővé lépett elő és Irakkal foglalkozik", miközben javaslataikra, felvetéseikre nem reagál.

Választ várnak arra, hogy mennyit veszítenek a fővárosiak a közmű cégek privatizációján, azon, hogy "az osztalékbevételek, a menedzsment díjak miatt mennyivel több közüzemi díjat szednek be a fővárosiaktól" - mondták.

Kupper András kijelentette: "a sok bába között elvész a metró". 1994. óta "Demszky Gábor folyamatosan kampányol a metróval, ám azóta egyetlen centiméter metró nem épült".

A politikus szerint lehet, hogy a metróhoz hasonlóan az egész város is csak "virtuálisan létezik Demszky Gábor fejében". Mint mondta, ezért beszélhet hol világvárosként, hol világfaluként Budapestről.

A valóság azonban az, hogy "Budapest egy magára hagyott, koszos, lerobbant, büdös város, pedig lehetne az ellenkezője is, ha lelkiismeretes főpolgármestere volna" - közölte.

Wintermantel Zsolt azért bírálta a főpolgármestert, mert a nagykörúti új villamosok beszerzése kapcsán hónapok óta tartó bizonytalan helyzetben szerinte nem tesz semmit. Emlékeztetett rá, hogy legdrágább ajánlattal nyerte a 40 milliárd forintos villamos-vásárlásról szóló tendert a Siemens cég.

Értetlenségének adott hangot amiatt, hogy miután kiderült a Siemens-villamosok konstrukciós hiányossága, a városvezetés nem mondta fel azonnal a szerződést és nem kezdett tárgyalni más cégekkel a 40 új villamos vásárlásáról.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek