Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Medgyessyék nehéz helyzetbe hozzák az új kormányt

Amennyiben a jelenlegi ellenzék győz az európai parlamenti választásokon, a szocialista kormánynak változtatnia kell a jelenlegi politikáján - jelentette ki Pokorni Zoltán kedden sajtótájékoztatón, Egerben.


Dátum: 2004-06-08 13:45:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24298
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:28.250199, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Ha a Medgyessy-kormány azt csinálja, amit eddig csinált, nagyon nehéz helyzetbe kerül Magyarország 2006-ra, és egy következő kormánynak sokkal nehezebb lesz helyretennie, kiigazítania mindazt, amit az elődje csinált" - közölte a Fidesz alelnöke. Hozzátette, hogy a magyar kormány iraki békefenntartással kapcsolatos álláspontjának módosulása megmutatta, hogy a közvélemény ereje képes változtatni a kormányzati politikán.

A párt alelnöke bejelentette, hogy a Fidesz pénteken pótköltségvetést terjeszt az Országgyűlés elé, a nemzeti petícióban megfogalmazott célok finanszírozására.

Közölte, hogy a petícióban megfogalmazott követelések nem jobb, vagy baloldali problémákról szólnak, hanem a mindennapok gondjainak megoldásáról; ezért támogatta a dokumentumot 1,2 millió ember az aláírásával.

A Fidesz már benyújtotta az otthonteremtésről szóló törvényjavaslatát, illetve kedden terjesztik be a munkahelyteremtésről szóló törvénycsomagot, amelynek része a privatizációs törvény módosítása is. Ez utóbbiban egy új kategória, a nemzeti stratégiai vagyon meghatározását javasolják, azon cégek védelmére, amelyeket nemzeti érdekből meg kell őrizni állami tulajdonban.

Mindennek nyomán, a petícióban megfogalmazott célok finanszírozása érdekében, pénteken pótköltségvetést terjesztenek az Országgyűlés elé - közölte a Fidesz alelnöke.

Végül leszögezte, hogy a kitűzött célok megvalósíthatóak.

Annál is inkább, mert az MSZP és Medgyessy Péter a kormányprogramban még a petícióban megfogalmazottaknak a többszörösét ígérte - mondta Pokorni Zoltán.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek