A Fidesz nem követi az MSZP-t a gyűlöletkampányban
Változatlanul etikus és erkölcsös kampányt akar folytatni "saját csapatával" Schmitt Pál, a Fidesz európai parlamenti listavezetője, amint azt kedden egy székesfehérvári sajtótájékoztatón kijelentette.
Dátum: 2004-06-08 14:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24300
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:28.907417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Mi változatlanul etikus és erkölcsös kampányt szeretnénk folytatni, legalábbis, ami engem és a saját csapatomat illeti. Nagyon remélem, hogy a hátralevő négy nap is inkább Európáról, és a listán szereplő emberekről, illetve az elképzelésükről fog szólni, semmint Európa számára is elfogadhatatlan és méltatlan hangnemről és stílusról" - mondta Schmitt Pál. Hozzátette: bár a június 13-i választás "nem a hatalomról szól", nagyon fontos, mert a választók először dönthetnek európai uniós polgárként arról, hogy "kire bízzák az Európai Parlamentben (...) 10 millió magyar ember sorsát."
Mivel az európai parlamenti frakciók közül az Európai Néppárt a legerősebb, és a 25-ök európai parlamentjében is a legerősebb marad, nem mindegy, hogy hány küldöttet küldenek a választók abba a frakcióba "amely kihagyhatatlan bármilyen döntéshozó vagy érdekérvényesítő folyamatból" - mondta a Fidesz listavezetője.
Schmitt Pál közölte, hogy a Fidesz "Csak együtt sikerülhet!" szlogenje európai és hazai együttműködésre utal, míg a másik három párt szlogenje határozottan "belpolitikai olvasat".
A Fidesz alelnöke szerint a választási kampány "belpolitikai olvasata és a mozgósítás" a választáson 55-60 százalékos részvételt eredményezhet.
"Ez lenne méltó ahhoz az erőfeszítéshez, amit Európai Unió tesz a mi irányunkban, hogy (...) felvállalták tíz lényegesen szegényebb országgal való újraegyesülésüket és azok felhozatalát hosszú távon a saját színvonalukra." - mondta Schmitt Pál.
Az európai parlamenti választáson a Fidesz "minimálisan 12 mandátum megszerzésében gondolkodik"- tette hozzá a listavezető.
Mint mondta, a kis pártok arra mozgósítanak, hogy az emberek ne menjenek el szavazni, mert "minél nagyobb a szavazási arány, annál kisebb a kis pártok esélye, és annál jobban megmutatkozik annak a pártnak az ereje, amely minden tudásával készül" a választásra.
A Fidesz választási listájának 16. helyén szereplő Frivaldszky Gáspár a sajtótájékoztatón hangsúlyozta: június 13-án arról dönthetnek a választók, hogy az összefogás politikáját, vagy "a gyűlöletkampányt ötödik fokozatba helyező" politikát választják.
MTI - fideszfrakcio.hu