Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jánosinak is van papírja arról, hogy hazudik

A Budaörsi Városi Bíróság elsőfokú, nem jogerős ítéletében kimondta, hogy Jánosi György, a Medgyessy-kormány volt sportminisztere megsértette Deutsch Tamás, a polgári kormány ifjúsági és sportminisztere jó hírnévhez fűződő jogát.


Dátum: 2004-06-08 16:30:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24307
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:31.164582, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


A bíróság június 2-án azért marasztalta el a szocialista párti politikust, mert 2002. szeptember 4-i sajtótájékoztatóján azt állította, hogy Deutsch Tamás félrevezette a Magyar Köztársaság kormányát, amikor beterjesztette az állami kezességvállalásra vonatkozó javaslatot.

A bíróság eltiltotta Jánosi Györgyöt a további jogsértéstől valamint Deutsch Tamást feljogosította arra, hogy az ítélet rendelkező részét az alperes költségén közzétetesse a Magyar Hírlapban, a Blikkben, valamint az MTV Nap-kelte műsorában.

Jánosi Györgyöt ezen felül nem vagyoni kártérítés címén 100.000 forint kamatokkal történő megfizetésére kötelezték.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek