Kovács Iván olimpikon is örökbe fogadott egy kátyút
Budapest közútjain áldatlan állapotok uralkodnak, ezt minden autós saját bőrén, gumiján, felnijén, tengelyén tapasztalhatja, ha volánhoz ül. A "Fogadj örökbe egy kátyút!" civil kezdeményezés, melynek legfontosabb célja, hogy a Budapest úthálózatán uralkodó minősíthetetlen állapotok ellen ténylegesen tegyen valamit. Kupper András, a fővárosi Fidesz-MKDSZ frakció vezetője, Révész Máriusz és Tirts Tamás országgyűlési képviselők után június 8-án Kovács Iván párbajtőröző, magyar válogatott olimpikon is örökbe fogadott egy kátyút.
Dátum: 2004-06-08 17:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24309
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:31.814649, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Kovács Iván húsz-harminc szimpatizáns jelenlétében öntötte ki gipszből az örökbefogadott kátyúját. A jelenlévők sok sikert kívántak neki az Athéni Olimpián, ahol ismét esélyes az érem elnyerésére.
(A www.katyu.hu honlapon lehet kátyúkat örökbe fogadni.)