Kiszabadított túszok
Az iraki fővárostól délre eső térségben szabadították ki a szövetséges erők az emberrablók fogságából a három olasz és egy lengyel túszt.
Dátum: 2004-06-08 17:11:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24310
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:32.099733, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Ricardo Sanchez amerikai tábornok, az Irakot megszálló koalíció szárazföldi erőinek főparancsnoka Bagdadban tartott keddi sajtóértekezletén elmondta, hogy valamennyi túszt egy helyen tartották fogva. Kiszabadításuk vérontás nélkül történt, az akció során a koalíciós erők több személyt őrizetbe vettek. A most kiszabadított három olasz állampolgárt április 12-én, a lengyel állampolgárt pedig a múlt héten rabolták el ismeretlen fegyveresek Irakban.
MTI - fideszfrakcio.hu