Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A Medgyessy-kormány új jelmondata: Merjünk nagyot enni

Répássy Róbert írásbeli kérdést nyújtott be Draskovics Tibor pénzügyminiszternek. Sajtóinformációk szerint ugyanis a Medgyessy-kormány újabb luxusvacsorája számlájának végösszege 870 ezer forintot tett ki, amely még a söjtöri ebéd 735 ezer forintos kiadásait is túlszárnyalta. Az évzáró partira állítólag - a szigorú megszorítási törekvés jegyében - 60 ezer forintért szivart is rendeltek a kormánytagoknak.


Dátum: 2004-06-08 17:23:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24313
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:33.036550, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Tisztelt Miniszter Úr!

A Medgyessy-kormány a 2003-as évben takarékossági csomagot hirdetett meg.

Ennek szellemében több minisztérium költségvetési keretét megkurtították, és a polgárokat számos kedvezménytől megfosztották. Mindeközben a Miniszterelnöki Hivatal milliárdos nagyságrendű irodabútor beszerzést bonyolított le közbeszerzési eljárás keretében, megemelték a miniszterek fizetését, és nem sajnált a Kormány 735 ezer forintot kidobni az ablakon a söjtöri lakomáért.

A megszorító intézkedések hangoztatása közepette tavaly a Kormány nagyszabású vacsorával zárta a 2003-as esztendőt. A rendezvényt 2003. december 19-én tartották a VPOP Béla király úti oktatási központjában, ahova Medgyessy Péter miniszterelnökkel, a tárcavezetőkkel és az államtitkárokkal együtt 75 személy kapott meghívást. Sajtóinformációk szerint, a vacsorára a VPOP pasaréti étterméből szállították a menüt. A rendezvény számlájának végösszege 870 ezer forintot tett ki, amely még a söjtöri ebéd 735 ezer forintos kiadásait is túlszárnyalta. Az évzáró partira állítólag - a szigorú megszorítási törekvés jegyében - 60 ezer forintért szivart is rendeltek a kormánytagoknak.

Tisztelt Miniszter Úr!

A 2003-as évet záró kormányvacsora szervezésekor Ön a kormányfő kabinetfőnöke volt. Jelenleg a pénzügyi tárca vezetője, egyben a VPOP felügyeletét ellátó személy. Ezért, mint az érintett tárca vezetőjét, úgyis mint a vacsora meghívottját, és mint a megszorításokért felelős minisztert kérdezem Öntől:

Mennyibe került a köztársaság polgárainak a Kormány 2003-as záró rendezvénye?

Melyik tárca, melyik költségvetési alfejezetéből fedezte a Kormány a legújabb dőzsölés költségeit?

Egyetért-e azzal, hogy miközben a kormány a harmadik megszorító csomagot lépteti hatályba, nem sajnálja a pénzt különböző luxuscikkek megvásárlására és költséges fogadások megrendezésére?

Helyesnek tartja-e, hogy miközben a kormány 1.3 milliárd forintot von el a panelprogramtól, aközben teljesen felesleges luxuskiadásokra nem sajnálja a pénzt?

Tisztában van-e Ön azzal, hogy az a hatvanezer forint, amelyet a luxusvacsorán csak szivarokra elköltöttek, az több, mint amennyit egy három műszakban dolgozó, minimálbéren foglalkoztatott munkás egy hónapban keres?

Várom megtisztelő válaszát.

Budapest, 2004. június 8.

Répássy Róbert

Kapcsolódó elemek