Törökök estek iraki fogságba
Iraki felkelők foglyul ejtettek két Irakban dolgozó török állampolgárt és gépkocsivezetőjüket, egy iraki türkmént a Bagdadtól nyugatra fekvő Fallúdzsa közelében - közölte kedden a török külügyminisztérium.
Dátum: 2004-06-08 18:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24318
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:34.531009, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Adnan Azizoglu és Tarkan Arikoglu, a dél-törökországi adanai székhelyű Serka építőipari cég ügyvezető igazgatója és programigazgatója Fallúdzsából Bagdadba tartott, amikor terepjárójukat vasárnap három fegyveres férfi körülvette. A fegyveresek a három férfit ismeretlen helyre hurcolták. Törökország bagdadi nagykövetsége intézkedett a túszok kiszabadítása érdekében, de "a dolgok lassan haladnak, tekintettel a helyszínen uralkodó kaotikus helyzetre" A Serka cég tizennégy hónapja van jelen Irakban, főként építőipari és élelmiszeripari tevékenységgel foglalkozik. Egy harmadik török állampolgárt, egy kamionsofőrt, aki Kuvaitból szállított árukat Irakba, egy fegyveres csoport a múlt hét óta tart fogságban Irakban. Iraki ellenállók szerint összesen hét török állampolgár van fogságukban. Egy nyugati hírtelevízióhoz kedden eljuttatott videofelvételen bemutattak három férfit, akik felfegyverzett irakiakkal voltak körülvéve. A felvételen a három férfi guggol, kezükben a fényképes oldalnál kinyitva az útlevelük. Négy másik túszt egyenként mutattak meg a riportereknek. "Felszólítjuk a török moszlimokat, álljanak iraki moszlim testvéreik oldalára a válságban azzal, hogy megtagadják a megszálló erők részére végzett munkát" - közölte az egyik fegyveres. A túszok elengedésért cserébe azt követelte, hogy a török vállalatok mondják fel szerződéseiket és vonják ki személyzetüket Irakból.
MTI - fideszfrakcio.hu