Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Az MSZP nem jó kezekbe adta a médiapolitika képviseletét

Várhegyi Attila nagyon sajnálja Újhelyi Istvánt, a szocialisták médiapolitikusát a közszolgálati médiumok jövője kapcsán tett nyilatkozata miatt- derül ki a politikus nyilatkozatából.


Dátum: 2002-06-07 15:15:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2321
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:05.978958, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Újhelyi István pénteki sajtótájékoztatóján kijelentette: az MSZP úgy látja, hogy a Fidesz azért aggódik, mert be fog fejeződni "a közpénzen folytatott agy- és pénzmosás a Magyar Televízió környékén", és mert az MSZP-SZDSZ-kormány vállalta, hogy nem enged további milliárdokat elkölteni egy ellenőrizetlen felhasználási struktúrában.

A Fidesz pártigazgatója pénteken az MTI-nek a hírre reagálva azt mondta: Újhelyi István láthatóan megviseli, hogy több éve nem sikerült elvégeznie az egyetemet, így a vizsgaidőszak kellős közepén a vizsgadrukk kihat képviselői tevékenységére is. - Úgy tűnik, mintha nem ismerné a szavak jelentését - fogalmazott Várhegyi.

Szerinte az is elképzelhető: Újhelyi nem emlékszik arra, hogy 1999-ban civil kurátorként maga is tagja volt a Magyar Televízió kuratóriumának, így látta az üzleti tervet, elfogadta a gazdálkodásról szóló beszámolót. - Így igazán érthetetlen az a hangnem, ahogy nyilatkozik - vélte a fideszes politikus.

Várhegyi Attila szerint nem nagyon érteni, hogy a televízió gazdálkodása kapcsán Újhelyi István pontosan miről beszél. - Lehet, hogy Kende Péter televíziós vállalkozásáról, amely 2000 januárjától rendszeresen készített műsorokat a Magyar Televíziónak, vagy Medgyessy Péter nevelt lányáról, aki tavaly augusztus óta vállalkozóként készít műsorokat - fogalmazott Várhegyi Attila.

Mint mondta: az is elképzelhető, hogy azokkal a filmbeszerzésekkel elégedetlen, amelyeket MSZP-közeli médiavállalkozók végeztek.

A Fidesz politikusa úgy véle: az MSZP-nek érdemes lenne megfontolnia, hogy tényleg jó kezekbe adta-e a médiapolitika képviseletét.

Kapcsolódó elemek