Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Jegeli Ron Werber ügyét az APEH

Érdemi választ nem tudott adni az APEH elnöke Répássy Róbert beadványára, amelyben a fideszes országgyűlési képviselő Ron Werber adózásáról érdeklődött.


Dátum: 2004-06-09 08:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24326
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:37.012332, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Király László György levelében úgy fogalmazott: mivel konkrét személy adózási ügyeit érintik a honatya kérdései, a vonatkozó törvény értelmében ezek az adatok adótitoknak minősülnek. Ugyanakkor arról tájékoztatta a politikust, hogy a kérvényében foglaltak alapján az adóhatóság megvizsgálja, "indokolt-e az ügyben intézkedést tenni, és szükség esetén a megfelelő lépést megteszik".

Répássy Róbert azt szerette volna megtudni, hogy az MSZP izraeli kampánytanácsadója, illetve külföldi székhelyű cége, a Werber Public Affairs folytat-e

Magyarországon adóköteles jövedelemszerző tevékenységet, és ha igen, akkor fizetett-e adót hazánkban. Amennyiben elmaradt az adófizetés, akkor az APEH milyen intézkedéseket tesz az ügyben? - kérdezte a fideszes képviselő. A Magyar Nemzetnek úgy kommentálta a választ: reméli, lesz érdemi vizsgálat Werber munkavállalása és adózása kapcsán, de úgy tűnik, választ már csak az európai parlamenti választás után kaphatunk.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek