Kampánygyűlés tüntetéssel
Kormányellenes tüntetők próbálták meghiúsítani Medgyessy Péter miniszterelnök kedd esti soproni, európai parlamenti választási beszédét a Széchenyi téren.
Dátum: 2004-06-09 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:38.215987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az MSZP helyi szervezete meghívására Medgyessy Péter miniszterelnök kedd este Sopronban, a Széchenyi téren tartott nagygyűlésen mondott beszédet. A rendezvény csak addig volt békés, amíg Walter Dezső polgármester be nem jelentette a szónokot. Ekkor harsant fel először a domonkos templom előtt gyülekezők hangos füttyszava, kiabálása, tülkölése. Az est fő szónoka előtt Kránitz László, az MSZP helyi szervezetének elnöke, országgyűlési képviselő arról szólt, hogy Sopronban a választók megtörték a jobboldal befolyását és arra kérte a megjelenteket, menjenek el szavazni, gondolják végig, kik azok, akik valóban dolgoznak az országért, Sopronért.
Medgyessy Pétert taps és füttykoncert fogadta a színpadon. A miniszterelnök várt, majd hozzákezdett beszédéhez.
- Kedves barátaim! Ha a tülkök szólnak, akkor szóljanak, ez azon nem változtat, hogy ez az ország az Európai Unió tagja lett, hogy ez az ország Európa részévé vált. Ilyen emberekkel együtt is Európa tagjává tudtunk lenni. (A tüntetők folytonos kiabálására: "Ria, ria, Hungária", harsogó füttyükre az MSZP-vel szimpatizálók tapssal feleltek, amíg Medgyessy beszélt.)
A továbbiakban az ellenzék ijesztgetéseiről szólt, cáfolva a megszorító csomagot, a május utáni áremelkedést. A Fidesz nemzeti petíciójáról szólva kijelentette, olyan intézkedéseket feltételez, amelyek valóban megszorításokhoz vezetnének, de ezt miniszterelnökként - az ország iránt érzett felelőssége tudatában - nem vállalhatja. Ugyanakkor ígérte, a nemzeti érdekek érvényesítéséért mindent meg fognak tenni. Medgyessy szerint az EP-választások tétje ma már az ország nyugalma, békéje.
De ekkor már a tüntetők kis csoportja összetűzésbe került a rendőrökkel, akik Horváth Lászlót, a MIÉP helyi elnökét bilincsbe verve tuszkolták be autójukba. Közben Horváth László kiabálta: "Most fényképezzetek, most fényképezzetek!" Néhány tucat társa pedig azt skandálta: "Rendőrállam, rendőrállam!"
Közben a miniszterelnök ígéretet tett a soproni mentőállomás megoldására és arra kérte a soproniakat, hogy menjenek el szavazni és adják voksukat az MSZP-re.
Forrás: Kisalföld
fideszfrakcio.hu