A Fidesz az oktatási bizottság azonnali összehívását kezdeményezi
Az Országgyűlés Oktatási és Tudományos Bizottsága rendkívüli ülésének azonnali összehívását kezdeményezik a Fidesz országgyűlési képviselői - tájékoztatott közleményben a párt parlamenti frakciója.
Dátum: 2002-06-07 15:49:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2322
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:06.277815, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az indítványt a Fidesz-frakció azzal indokolta, hogy MagyarBálint oktatási miniszter politikai okok miatt felmentette tisztségéből Aáry-Tamás Lajost, az oktatási jogok miniszteri
biztosát.
A közlemény szerint Magyar Bálint politikai részrehajlással vádolta meg az oktatási ombudsmant, amiért a hivatal vezetője nem szólalt meg egy SZDSZ-es nyilatkozat kapcsán a választási kampány idején.
A bizottság összehívásával a Fidesz képviselői alkalmat kívánnak teremteni arra, hogy Aáry-Tamás Lajos beszámoljon eddig végzett munkájáról, illetve válaszolhasson a vele szemben megfogalmazott kritikai észrevételekre.
A Fidesz frakciója szerint az oktatási biztos több éve közmegelégedésre végzi tevékenységét, így Magyar Bálintnak és Hiller Istvánnak, a tárca politikai államtitkárának lépése kizárólag az oktatási tárcánál zajló politikai tisztogatási akció részeként értelmezhető.