Kovács most sem mondott igazat: az MSZP-elnök nem vitázott
Kovács szocialista pártelnök ígérete ellenére sem ment el a Duna Televízió Európai Parlamenti listavezetőkkel megrendezett vitaműsorába. A külügyminiszter ezzel a televízió közszolgálati jellegét és a határon túli magyarokat is semmibe vette.
Dátum: 2004-06-09 13:02:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24337
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:40.404041, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz - Magyar Polgári Szövetség közleménye
Kovács László nem vitázik. Kedden este a Duna Televízió Európai Parlamenti listavezetőkkel megrendezett vitaműsorában sem vett részt. A szocialista párt elnöke - az előzetesen elfogadott meghívás ellenére - a pártlista 11. helyezettjét, Hegyi Gyulát küldte maga helyett.
A megválasztása esetén is Budapesten maradó listavezető megfutamodásával nem csak vitaképtelenségét bizonyította be, hanem a közszolgálatot is semmibe vette. Kovács László külügyminiszterként újra megalázta a határon túli magyarságot, amikor az anyaországon kívül élő magyaroknak sugárzó Duna Televízió vitaműsorába a szereplést ugyan elvállalta, de azon nem vett részt.
Az elmúlt napokban magát a viták bajnokaként bemutató Kovács László többször kihívta Orbán Viktort, a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnökét. A szereptévesztésbe nem először eső szocialista listavezető durcásan vette tudomásul, hogy miniszterelnöknek miniszterelnök a partnere. Amikor pedig a Duna Televízió közszolgálati feladatának eleget téve vitára hívja a parlamenti pártok képviselőjelöltjeinek vezetőit, megfutamodik, nem mer szóba elegyedni Schmitt Pállal. A pártelnök vitaképtelensége mellett a megfutamodásnak alapos oka lehet, hogy az EP-választáson induló pártok közül egyedül a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség rendelkezik Európa-programmal, a kormánypárt nem.
Fidesz - Magyar Polgári Szövetség
Budapest, 2004. június 9.
fideszfrakcio.hu