Kitiltás a hűbéres tévéből
A médiatörvény betartására hívta fel a figyelmet a Híradó egyik munkatársa, amiért később kizárták a műsor szerkesztéséből. Az MNO többször is kereste Nika Györgyöt, a Híradó főszerkesztőjét, hogy megtudja mi áll a munkatárás eltávolítása mögött, de a hírműsor vezetője elérhetetlennek bizonyult.
Dátum: 2004-06-09 13:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24338
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:40.697350, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Magyar Televízió Híradójának egyik külpolitikai szerkesztőjét, Nagy Navarro Balázst kitiltották a műsorból, mert egy olyan nyílt levéllel fordult kollégáihoz, amelyben felhívta a figyelmet a tisztességes, sokoldalú és pártatlan közszolgálati újságírás alapelveinek betartására. Nagy Navarro a levélben kiemelte, hogy a közszolgálati televíziónak választási kampány idején is a közt, a nézőket és nem a politikusokat, pártokat, kormányokat kell szolgálnia.
Az MNO többször is kereste Nika Györgyöt, a Híradó főszerkesztőjét, hogy megtudja mi áll a Híradó munkatárásának eltávolítása mögött, de a hírműsor vezetője elérhetetlennek bizonyult.
Mint ismert, Hajdú Péter, a NévshowR című szórakoztató műsor egyik vezetője - Medgyessy Péter nevelt lányának Tornóczky Anitának ismerőse - házigazdaként vett részt az MSZP debreceni kampánygyűlésén. A Magyar Televízió vezetésétől egyelőre nem érkezett választ arra, hogy köztévében vállalt munka összefér-e a pártok kampányában való részvétellel.
mno.hu - fideszfrakcio.hu