Orbán Viktor: A kormány a választókkal kötött szerződést sértette meg
A választók 2002-ben szerződést kötöttek az ország későbbi vezetőivel, akik ezt durván megsértették. Visszaéltek a választók bizalmával, ezért vasárnap jelezni kell: a választók igényt tartanak arra, hogy a kormány betartsa választási ígéreteit - mondta Orbán Viktor szerdán Debrecenben tartott sajtótájékoztatóján.
Dátum: 2004-06-09 13:19:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24339
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:41.001875, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Az európai parlamenti választás a demokrácia fokmérője lesz, ezért a legfontosabb, hogy minél többen vegyenek részt a szavazáson - jelentette ki Orbán Viktor.
"A magyar választók részvételükkel megerősítik a rendszerváltás után létrejött közjogi berendezkedést, a demokráciát" - tette hozzá a Fidesz - Magyar Polgári Szövetség elnöke.
A volt kormányfő szólt róla, Magyarország érdekérvényesítő képessége szempontjából fontos, hogy az első európai uniós választásra minél többen menjenek el. Hozzátette: most először van lehetőség arra, hogy kétéves kormányzás után formáljanak véleményt az emberek.
Orbán Viktor kijelentette azt is: a választást követően a kormány nem hagyhatja figyelmen kívül a nemzeti petíciót aláíró egymillió 200 ezer ember véleményét, s valamilyen formában mindenképpen változtatnia kell.
A fideszes politikus közölte: a választók 2002-ben szerződést kötöttek az ország későbbi vezetőivel, amit ez utóbbiak durván megsértettek.
"Visszaéltek a választók bizalmával, ezért vasárnap jelezni kell: a választók igényt tartanak arra, hogy a kormány betartsa választási ígéreteit" - mondta Orbán Viktor.
Megítélése szerint ennek az eszköze a nemzeti petíció, csak így lehet visszatéríteni a kormányt választási ígéretei betartásához.
Orbán Viktor elmondta: ezen a héten a Fidesz benyújtotta az Országgyűléshez azokat a törvénymódosító javaslatokat, amelyeket az otthonteremtésről, a munkahelyek védelméről, a privatizáció leállításáról, illetve a gyógyszerárak megfékezéséről a nemzeti petícióban rögzítettek.
"Csak így lehet megakadályozni azt a pénzügyi merényletet, megszorító csomagot, amelyet versenyképesség címén fontolgat a kormány" - mondta, s felidézte, hogy annak idején "leánykori nevén" a Bokros-csomagot is versenyképesség-növelő csomagnak hívták.
Orbán Viktor hangsúlyozta: a gyógyszerár-ügyben is más nyelven fog beszélni a kormány a választás után; csak ezzel magyarázható, hogy a kormányerők megkerülték a végszavazást hétfőn az Országgyűlésben.
A sajtótájékoztatón a Fidesz elnöke arról is szólt, hogy az európai sokkal inkább "kijáró parlament", mint a magyar Országgyűlés. "Nincs olyan régió, amelyiknek a Fidesz listáján ne lenne európai parlamenti képviselőjelöltje" - tette hozzá, kiemelve, hogy ilyen formán érvényesülhetnek a térségek érdekei az EU-ban.
A Fidesz elnöke a Kósa Lajos debreceni fideszes polgármestert ért támadásokra reagálva kijelentette: vadászat folyik Kósa ellen, ami felelőtlen dolog, és hátrányosan hat Debrecen és a régió fejlődésére is.
Orbán Viktor debreceni sikertörténetről beszélt, mondván, hogy a cívis város az ország talán legdinamikusabban fejlődő települése.
"Egy 1998-ban bizalmat kapott új városvezetés, Kósa Lajossal az élen megmutatta, hogy óriási tartalékok vannak a térségben, s Debrecen jelentősége nemzetgazdasági szempontból is felértékelődött" - mondta. Hozzátette: minden városvezetésnek lehetnek hibái, de itt egyértelműen vadászat folyik Kósa Lajos ellen, ami az 1950-es évekre emlékeztet.
"Ezzel azonban tönkretesznek egy várost, ami rendkívüli felelőtlenség. Ilyet nem lehet csinálni egy várossal, egy régióval" - jelentette ki a politikus.
MTI - fideszfrakcio.hu