Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Kegyetlen hajtóvadászat Debrecenben

A 14 éves új magyar demokráciában valóban példátlan esemény, ami Debrecenben történik. "Nem emlékszem ilyen hajtóvadászatra, amit a szocialista párt, a Népszava és a rendőrség egyes tagjai folytatnak" - mondta Kósa Lajos, Debrecen polgármestere szerdán az MTI-nek.


Dátum: 2004-06-09 17:12:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24348
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:43.919552, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Csontos János szocialista országgyűlési képviselőnek Lamperth Mónika belügyminisztert kellene megkérdeznie, hogy "folytat-e ellenem a rendőrség bármilyen büntetőügyben eljárást" - mondta Kósa Lajos. "A belügyminiszter válasza nem lesz, így nem értem, mit akar Csontos János, ugyanis mentelmi jogról csak konkrét ügyben lehet lemondani. Olyan eljárást a magyar alkotmány nem ismer, hogy valaki általában mondjon le a mentelmi jogáról, így javaslom Csontos Jánosnak, tanulmányozza az alaptörvényt" - tette hozzá Kósa Lajos az MSZP-s képviselő tájékoztatójára reagálva.

Csontos János budapesti sajtótájékoztatóján az MSZP nevében felszólította Kósa Lajost, hogy mondjon le mentelmi jogáról vagy polgármesteri címéről, ugyanis "kiderült, hogy állításával ellentétben az őt vádló levél létezik".

Csontos János arra a Sutka Sándor volt hajdú-bihari főkapitánynak tulajdonított levélre utalt, amely súlyos bűncselekmények elkövetésére hívta fel a figyelmet a Debreceni Vagyonkezelő Rt. működésével kapcsolatban, s felvetette Kósa Lajos polgármester érintettségét is.

Kósa Lajos ezzel összefüggésben újólag megerősítette: az állítólagos levélről mind a hajdú-bihari főügyész, mind a volt rendőrfőkapitány úgy nyilatkozott, hogy hamisítvány.

"A levél szerint nem a Debreceni Vagyonkezelő Rt. gazdálkodását, hanem a Cívis Holding gazdálkodását kifogásolták, amely cég nem létezik" - szögezte le. Hozzátette: "nem tudom elképzelni, hogyan lehet egy nem létező cég, nem létező vizsgálatával kapcsolatban az én mentelmi jogom".

A fideszes politikus arra is felhívta a figyelmet, hogy, Csontos János állításával ellentétben a nyomozást ő nem tudja akadályozni, hiszen a rendőrséget Lamperth Mónika és Salgó László országos főkapitány irányítja.

"Politikai nyomást is csak kormánypártok tudnak rájuk gyakorolni" - tette hozzá Kósa Lajos.

A debreceni polgármester reagált Oláh Lajos hajdú-bihari MSZP-elnök kijelentésére is, aki azt mondta, árt Debrecen jó hírének, hogy a rendőrség megalapozott gyanú alapján úgy gondolja: "Kósa Lajos irányítja a várost behálózó törvénytelen eseményeket". "A 14 éves új magyar demokráciában példátlan esemény, ami Debrecenben történik, s ennek felderítése, a körülmények tisztázása minden egyes cívis polgárnak érdeke" - mondta az MTI-nek Oláh Lajos.

Kósa Lajos szerint Oláh Lajosnak egy dologban igaza van: a 14 éves új magyar demokráciában valóban példátlan esemény, ami Debrecenben történik. "Nem emlékszem ilyen hajtóvadászatra, amit a szocialista párt, a Népszava és a rendőrség egyes tagjai folytatnak" - mondta Kósa Lajos. Hozzátette: reméli, hogy az ügy minden részletére fény derül, de attól tart, "az nem lesz jó hír sem Csontos Jánosnak, sem Oláh Lajosnak".

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek