Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

BBC: Különösen az MSZP hirdetése ízléstelen

A BBC összeállítása szerint a magyarországi választási kampány felfűtött hangulatú, de úgy tűnik, elsősorban a pártokat fűti - kevésbé a szavazókat. Legutóbb a Szocialista Párt emelte a tétet, vagy sokak szerint csökkentette a vita színvonalát újsághirdetésével, amelyben a Fidesz politikusait kétszínű, hataloméhes, hazudozóknak nevezi.


Dátum: 2004-06-09 17:21:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24349
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:44.215496, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


De milyennek látják a magyarországi kampány színvonalát és hangvételét külföldön? És nem növeli-e az euroszkeptikusok táborát, ha az európai választások csak újabb elkeseredett politikai küzdelmet jelent? Az európai választások mindenhol a belpolitikáról szólnak - ezzel igyekeznek lehűteni a magyarországi politikusok azokat a választókat, akiket az európai kérdések érdekelnek.

A kormány alkalmassága a tét

Magyarországon szinte egyáltalán nem esik szó olyan kérdésekről, hogy meddig mélyüljön az Európai Unió, legyen-e föderáció vagy inkább nemzetállamok laza szövetsége? Meddig terjedjen Európa? Legyen-e EU-tag Törökország és ott van az európai alkotmány kérdése is. Megannyi vitatéma, hiszen az Európai Parlament frakciói, amelynek a magyar pártok is tagjai lesznek, gyakran homlokegyenest eltérő véleményen vannak ezekről a kérdésekről.

Sokan azzal érveltnek, hogy a magyar választók - európai társaikhoz hasonlóan - túlságosan ezoterikusnak tartják az EU működését és nem igazán értik, mi a tétje a szavazásnak. Sok országban, köztük Magyarországon is az európai választás a kormány alkalmasságáról szóló szavazássá vált - vélte több, Magyarországon élő külföldi tudósító.

Szocialista hídrombolók

Először Chris Condont, a brit Financial Times budapesti tudósítóját kérdezték arról, mit gondol a kampány stílusáról? "Eddig elég durva és hangos volt, nem meglepő módon, tekintve, hogy milyen elkeseredett a magyar politika légköre. A 2002-es parlamenti választásokhoz viszonyítva viszont azt látom, hogy a közvéleményben ez nem tükröződik annyira. A politikusok megint elég keményen fogalmaznak, de a közvéleményre ennek most nincs olyan hatása, mint 2002-ben, amikor az egész országot lázba hozta a választás."

Hasonlóképpen vélekedett Karola Kaps, a Frankfurter Allgemeine Zeitung budapesti tudósítója is. "Szerintem ez tükrözi a magyarországi politikai kultúrát, ami még nem igazán európai színvonalú. De nem igazán akarok negatív ítéletet mondani, mert ha megnézzük egyes nyugat-európai országok politikai kultúráját, akkor ott is lehetne kifogásolnivalót találni a vita színvonalában. És ha figyelembe vesszük, hogy Magyarországnak és a régió más országainak mennyi ideje volt eddig a demokrácia elsajátítására, akkor nem panaszkodhatunk nagyon."

A BBC budapesti tudósítója, Nick Thorpe szerint meglepő, hogy a kampány ilyen későn kezdődött, és hogy mennyire nem európai kérdésekről szól. "A kampány stílusa, ha egyáltalán használhatjuk ezt a szót, én inkább hangvételnek mondanám, nos az elég kemény. Különösen a Szocialista Párt hirdetése tűnt ízléstelennek, amelyben hazugsággyárnak nevezi a Fideszt. Ez biztos, hogy nem segíti azoknak a hidaknak a felépítését, amelyre a magyar politikának nagy szüksége van."

Az SZDSZ megbántotta a vidékieket

A Szabad Demokratákról el lehet mondani, hogy egyik poszterük legalább egy európai kérdésről szól, ez az EU pénzeinek elosztása - fogalmazott a BBC munkatársa. Nick Thorpe szerint meglepő volt a szabad demokratáknak az az üzenete, hogy az unió túl sok pénzt költ a vidékre. Egy Budapestre érkező falusit ez igencsak megbánthat, és joggal kérdezheti azt, vajon a városiak honnan kapják az élelmiszert. Egy Fidesz-plakát pedig azt sugallta, ha a szocialisták nyernek a benzin ára 300 forint lesz. A magyar választók gondolhatják úgy, a kormányoknak nincs sok befolyása erre - vélekedett az angol újságíró.

ma.hu - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek