Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A kormánynak őszinteséggel kéne kiállni a nyílvánosság elé

A Fidesz szerint a kormány az európai parlamenti választás előtti kabinetülést is a sikerpropaganda céljaira használta fel - jelentette ki Révész Máriusz szerdán. A Fidesz szóvivője azt mondta: ez nem meglepő, mert "Ron Werber már hónapokkal ezelőtt leszögezte, hogy a kampány utolsó időszakában az egész kormányt a kampánynak rendelik alá".


Dátum: 2004-06-09 18:37:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24352
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:45.167124, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Ugyanakkor elvárható lett volna, hogy a kormány tagjai és a kormányszóvivő "némi őszinteséggel álljanak a nyilvánosság elé" - tette hozzá. Révész Máriusz hangsúlyozta, hogy a kormány, "a dokumentumok bizonysága szerint titkos tárgyalásokat folytatott" az elmúlt időszakban a gyógyszergyártókkal "a gyógyszeráremelés mértékéről". A dokumentumok valódiságát elismerték, ezért érthetetlen, hogy ezt a kormányszóvivő mégis cáfolta - mondta a Fidesz szóvivő. Gál J. Zoltán kormányszóvivő tájékoztatóján azt közölte, hogy a gyógyszergyártókkal folyó tárgyalások nem titkosak, azt a kormány társadalompolitikai kabinetjének vezetője, Kiss Péter irányítja; "Hosszú távú megoldást ugyanis csak a gyártókkal való megállapodáshoz. Révész Máriusz azt mondta, Draskovics Tibor pénzügyminiszter a kormányszóvivői tájékoztatón "lelkesen ecsetelte a gazdaság kiváló teljesítményét". A tárcavezető elfelejtett beszámolni az államháztartási hiány mértékéről, amely öt hónap alatt elérte az egész évre tervezett hiány 60 százalékát - tette hozzá. Ez szerinte azt jelenti, hogy a tervek csak további megszorításokkal lesznek tarthatók. "Ez még akkor is igaz, ha a megszorító csomagot a Pénzügyminisztériumban versenyképesség-javító csomagnak keresztelik át" - mondta Révész Máriusz.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek