Feltehetőleg pokolgép robbant egy kölni fodrászüzletben
Feltehetőleg pokolgép robbant szerdán egy kölni fodrászüzletben, vagy az üzlet előtt. - Feltevésünk az, hogy pokolgépes robbanás történt. Az utcán nagy mennyiségben szögeket találtunk, de nem tudjuk, hogy a szögek a szerkezetben voltak-e - közölte egy rendőrségi szóvivő.
Dátum: 2004-06-09 19:40:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24357
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:46.757819, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Később egy másik rendőrségi szóvivő azt közölte, hogy a pokolgépes szerkezet szögekkel volt megtűzdelve. A szóvivő nem zárta ki, hogy politikai háttere van az esetnek, "jelen pillanatban semmit sem lehet kizárni".
A ZDF televízió esti híradójának helyszíni beszámolója szerint német biztonsági körök, valamint a szövetségi nyomozóhivatal emberei azt sugalmazzák, hogy nem terrorista cselekmény történt.
A helyszínen készült képeken betört kirakat, nyitott üzletajtó és autóra zuhant cégtábla látható. A rendőrök "ismeretlen elkövető" ellen kezdtek el nyomozni.
A robbanás délután történt Köln Mülheim városrészében, ahol szép számban élnek törökök. A legújabb adatok szerint 17 ember sebesült meg, egy közülük életveszélyesen. A sebesülteket kórházba szállították. Szemtanúk arról számoltak be, hogy a három emeletes épületben nem keletkezett komolyabb kár.
MTI - fideszfrakcio.hu