Kövér László : Az európai választások kimenetele meghatározó a következő két évre
Az európai parlamenti választásnak Magyarországon sokkal nagyobb a tétje, mint a kontinens többi államában, mert az elkövetkező két évben a belpolitikai történésekre rányomja a bélyegét az, hogy a jobb- vagy baloldal kerül ki győztesen a megmérettetésből - mondta Kövér László szerdán Szolnokon, ahol a Tisza-parti esték című közéleti rendezvénysorozat vendégeként tartott előadást.
Dátum: 2004-06-10 07:39:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24363
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:48.592341, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
- Ha nagyon meg tudnánk verni őket", akkor a szavazásnak akáraz is lehet a következménye, "hogy a hosszabb távra tervező (...) szocialista politikusok úgy gondolják (...), jobb minél előbb szabadulni a hatalomtól, hogy hamarabb tudjanak visszatérni - közölte a Fidesz országos választmányának elnöke.
Hozzátette: ugyanakkor az is a választás tétje, hogy ha a jobboldali győzelem elmarad, akkor az MSZP még az elmúlt két évinél is többet megenged majd magának, "pedig amit eddig csináltak (...),az a legmélyebb várakozást is alulmúlta".
Kövér László a június 13-i voksolás előtti legfrissebb felmérések alapján azt mondta: a szavazásra jogosultak mintegy 50-54 százaléka jelezte előre részvételét, "és ha az 50 százalékot meghaladja az aktivitás, akkor a Fidesz várakozása szerint 5-7, esetleg 10 százalékkal megnyeri a választásokat".
Ez a 24 mandátumot alapul véve 13-11-es különbséget jelent majd a Fidesz javára, vagy egy esetleges 12-12-es döntetlennél úgy jelent előnyt, hogy a másik tizenkét mandátumon az MSZP és az SZDSZ osztozik - közölte.
A Magyar Demokrata Fórum mandátumszerzése csak egy alacsony részvétel mellett képzelhető el - fűzte hozzá.
MTI - fideszfrkcio.hu