Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Tovább halasztja a kormány a közszféra bérügyét

Ígérete ellenére a kormány tegnap mégsem döntött arról, milyen módon valósítja meg a nyolcszázezer munkavállalót érintő közszférában a hatszázalékos béremelést.


Dátum: 2004-06-10 08:34:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24369
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:50.344189, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Draskovics Tibor a kormányülést követően mindössze annyit közölt: a kabinet végrehajtja a béremelést, ám erről csak a jövő héten kívánnak megállapodni a szakszervezetekkel.

- Az Országos Közszolgálati Érdekegyeztető Tanács (OKÉT) legutóbbi ülésén a kormány ígéretet tett arra, hogy 9-én dönt a kompenzáció módjáról és még a héten tárgyalóasztalhoz ülünk - emlékeztetett Szabó Endre. A közszolgálati sztrájkbizottság szóvivője csalódottságának adott hangot és közölte: ma reggel hivatalos indoklást kérnek a kabinettől, hogy miért nem tartotta be ígéretét.

Emlékezetes, a kormány és a sztrájkbizottság megállapodásában szereplő hatszázalékos béremelésből alig vagy semmi sem valósult meg a közszféra legtöbb területén. Több ágazati szakszervezet jogi és pénzügyi garanciákat hiányolva nem írta alá tavaly az egyezséget. A szférában 2002 óta nem történt béremelés, noha a kormány folyamatos bérfelzárkóztatást ígért.

Forrás: Magyar Nemzet

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek