Álképviselők vitték bele az EP-választásba a belpolitikát
A kormány versenyképesség-javító intézkedésről beszél, miközben megszorító csomagra készül - hangsúlyozta a Orbán Viktor ma reggel a Nap-keltében. A kormány sosem mondja magáról, hogy megszorító csomagra készül, azt mondja, hogy versenyképesség-javító csomagot tesz, erről azonban később kiderül, hogy megszorító csomag - mutatott rá.
Dátum: 2004-06-10 09:06:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24370
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:50.631319, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
"Ezt a folyamatot látom. 800 milliárd forintnyi versenyképesség-javító csomagot jelentett be a pénzügyminiszter, és elég homályosan beszélt arról, hogy mik is lesznek ennek a forrásai" - mondta. Orbán Viktor szerint akkor vált világossá, hogy belpolitikai kérdések kerülnek elő az európai parlamenti választás kampányában, amikor egyes pártok EP-listáira "álképviselők" kerültek, olyan politikusok, akik nem utaznak majd Brüsszelbe; így - a Fidesz elnöke szerint - nem arról beszélnek, hogy milyen politikát képviselnének az unióban. A Fidesz elnöke fontosnak tartja, mennyien vesznek részt a választáson, ez ugyanis szerinte azt jelzi, hogy az embereknek van-e még közük ahhoz a politikai rendszerhez, amelyben élnek. Hozzátette: a demokrácia meggyengül, ha az emberek nem mennek el választani. Beszélt még arról, hogy a Fidesz a választások után átalakításra szorult. Közölte: ezért vállalta el a pártelnöki szerepet, hiszen az átalakításhoz szükség volt az ő tekintélyére is. "Egyetlen munkára szerződtem, nem tudom, pártelnök vagyok-e, vagy volt miniszterelnök" - jelentette ki.
Orbán Viktor kitért arra a kezdeményezésére, hogy megbeszélésre hívta a volt miniszterelnököket, Boross Pétert és Horn Gyulát. Hangsúlyozta azonban, hogy szerinte - nemcsak ezen a találkozón, hanem általában is - nem tárgyalásra, vitára van szükség, hanem a nyugodt beszélgetésre.
MTI - fideszfrakcio.hu