A mandátumelosztás kiszámításának módja
A vasárnapi európai parlamenti szavazást követően az Országos Választási Bizottság (OVB) egy, az arányosságon alapuló matematikai módszer alapján állapítja meg a választás eredményét, a 24 magyar EP-mandátum elosztását.
Dátum: 2004-06-10 10:24:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24373
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:51.559101, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A "d' Hondt-mátrix"-nak elnevezett módszer lényege, hogy a listákra leadott szavazatok arányának megfelelően osztja el a mandátumokat az egyes induló pártok között - mondta el egy magát megnevezni nem kívánó választási szakértő.
Első lépésként a választási szervek megállapítják a választáson leadott érvényes szavazatok számát. Ez ahhoz szükséges, hogy ebből ki tudják számítani az öt százalékos "küszöböt".
A választási törvény szerint ugyanis csak azok a listát állító pártok kaphatnak mandátumot, amelyek öt százalék feletti szavazati arányt értek el a választáson.
Az OVB tehát megállapítja, melyek azok a pártok, amelyek nem érték el a mandátumelosztásban való részvételhez szükséges öt százalékos küszöböt.
A számításnál ezeket a listákat már nem veszik figyelembe, így az ezekre a pártokra leadott szavazatok "elvesznek", tehát egyetlen más, a választáson induló szervezet számára sem értékelhetők. Így például természetesen nincs lehetőség arra sem, hogy az öt százalék alatt teljesített pártok a rájuk adott voksokat átadják egy másik szervezetnek, vagy két listát összevonjanak.
A számítás következő lépéseként egy táblázatot készítenek, melyben a pártok neve alatt az első sorban a rájuk adott szavazatok összegét rögzítik. A 24 soros táblázat következő sorában az adott pártra leadott szavazatok felét, a következőben a harmadát, alatta a negyedét, ötödét, hatodát, majd így tovább egészen a huszonnegyedéig rögzítik.
Az így kapott számok nagyságának sorrendje határozza meg, melyik pártlistáról kerülhet jelölt a 24 képviselő közé. Tehát a 24 legnagyobb számhoz tartozó párt között oszlanak meg a mandátumok.
A mandátumokat a testület egyesével állapítja meg, kezdve a legnagyobb (szavazati) számtól a 24. legnagyobbig. Így az első mandátumhoz az a párt juthat majd, amelyik a legtöbb szavazatot szerezte.
Amennyiben az utolsó mandátum elosztásánál szavazategyenlőség alakulna ki, úgy a szavazólap listáján előbb szereplő pártlista nyer mandátumot.
MTI - fideszfrakcio.hu