Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Schmitt Pál 57 százalékkal elhúzott - Kovács 6 százalékon

Érdekes szavazást bonyolít a TV2 honlapja. A kereskedelmi televízió azt szeretné megtudni látogatóitól, vajon melyik listavezető képviseli majd jobban Magyarország érdekeit Brüsszelben. Demszky Gábor 1, Kovács László 6, Dávid Ibolya 12, Schmitt Pál pedig a látogatók 57 százaléka szerint fogja Magyarország nemzeti érdekeit képviselni.


Dátum: 2004-06-10 11:09:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24378
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:53.092275, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Európai szavazás zajlik a www.tv2.hu honlapon. A képünkön tükröződő szavazási hajlandóság azért is meglepő, mert két álképviselő szerepel a listán: Kovács László és Dávid Ibolya sem utazna ugyanis Brüsszelbe. Sőt, a szocialisták esetében még a második helyre rakott kampányfőnök, egykori miniszterelnök Horn Gyula sem óhajt Európába menni, mint sajtótájékoztatón mondta: "herótja van" a repüléstől.

A fideszfrakcio.hu örömmel olvasta ennek ellenére, hogy míg Demszky Gábor 187, Kovács László 1356 ember szerint képviseli majd Magyarország érdekeit Brüsszelben, ugyanezt Schmitt Pálról már 12468-an gondolják.

Minden bizonnyal annak köszönhető ez az arány, hogy csak a Fidesznek van Európa-programja és cselekvési terve, s csak a Fidesz állította össze úgy a képviselőjelöltek listáját, hogy minden fontos szakterületnek legyen "befutó" képviselője, azaz minden fontos szakterületen lesz olyan képviselője Magyarországnak. Úgy tűnik, kampányban is megéri embernek maradni.

fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek