Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Mádl Ferenc részvétét nyilvánította az amerikai nagykövetségen

Mádl Ferenc köztársasági elnök részvétét nyilvánította Ronald Reagan egykori amerikai elnök halála miatt csütörtökön a budapesti amerikai nagykövetségen. Az államfő negyedórás délelőtti látogatása után újságíróknak elmondta: mély gyászát juttatta kifejezésre a diplomáciai képviseleten nyitott emlékkönyvbe írott gondolataival.


Dátum: 2004-06-10 12:17:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24384
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:08:54.840017, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


"Kifejezésre juttattam, hogy Magyarországon Reagan elnököt kiemelkedő államférfinak tartja a közvélemény, akinek meghatározó szerepe volt a hidegháborús időszak felszámolásában" - mondta.

Az államfő azt írta a részvétnyilvánítási könyvbe, hogy a magyar társadalom számára emlékezetes Ronald Reagan kiállása minden nemzet szabadsága, "különösen a szovjet blokkban annak idején a szabadság hiányával küzdő nemzetek szabadsága" mellett.

Mádl Ferenc elmondta, hogy felkérésére Lomnici Zoltán, a Legfelsőbb Bíróság elnöke képviseli Magyarországot pénteken Ronald Reagan elnök washingtoni búcsúztatásán.

A köztársasági elnököt az amerikai nagykövet távollétében Janet Garvey, a képviselet vezetőjének helyettese fogadta.

A magyarországi diplomáciai képviseletek számára megnyitott emlékkönyvbe a nagykövetség tanácstermében Mádl Ferenc után Judith Varnai-Shorer izraeli nagykövet írta gondolatait.

Mint Mary Scholl sajtóattasé az MTI-nek elmondta, a nagykövetség külön emlékkönyvet nyitott a nagyközönség számára; a nagykövetséget körbevevő kordon bejáratánál kiállított könyvbe kedd óta minden nap délután lehetett beleírni az együttérzés gondolatait.

George W. Bush amerikai elnök a vasárnap elhunyt Ronald Reagan (1911-2004) emlékére péntekre nemzeti gyásznapot rendelt el.

Az amerikai elnöki posztot két cikluson át, 1980-tól 1988-ig betöltő Reagan elnöktől pénteken a washingtoni Nemzeti Katedrálisban rendezett gyászszertartáson vesznek búcsút, amelyen beszédet mond George Bush is. Jelen lesz számos külföldi politikus és közéleti személyiség.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek