Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Hoszni Mubarak Washingtonban

Hoszni Mubarak egyiptomi elnök szombaton George W. Bush amerikai elnökkel folytatott tárgyalásain kijelentette: még egy esélyt kell adni Jasszer Arafatnak, hogy átalakíthassa a Palesztin Hatóságot, és ezzel lehetővé váljon a palesztin állam létrehozása.


Dátum: 2002-06-10 11:16:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2330
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:08.642029, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bush pénteken este vacsorát adott Mubarak tiszteletére, majd szombaton tartották meg tárgyalásaikat, amelyeken részt vett Dick Cheney alelnök és Colin Powell külügyminiszter.

A Camp David-i tárgyalásokat követő közös sajtóértekezleten Mubarak arab nyelven kezdett beszédében Izraelt gyilkosságokkal és törvénytelen kisajátításokkal vádolta. Felszólította Izraelt, hogy vonja ki csapatait a 2000. szeptember 28. óta megszállt palesztin területekről. Ezután angolul folytatta mondandóját, és Arafat számára még egy lehetőséget kért reformjai végrehajtásához. Utalt arra, hogy az Egyesült Államokkal együtt "keményen dolgoznak a Palesztin Hatóság átalakításán".

Bush válaszában kijelentette: nincs washingtoni politikai menetrend a palesztin állam megalakítására. Hozzátette azonban, hogy gyorsan kell cselekedni. Mubaraknak arra a kijelentésére, hogy Jasszer Arafat palesztin vezető számára még egy esélyt kell adni, Bush megjegyezte: csalódott Arafat vezetésében. Megerősítette, hogy a palesztin elnöknek az erőszak és az Izrael elleni támadások megállítására kell felhasználnia a hatalmát. Az amerikai elnök úgy vélekedett: Arafat cserben hagyta a palesztin népet. Mint fogalmazott, ezért ő a palesztin nép megsegítése érdekében a reformokra helyezi a hangsúlyt.

Az egyiptomi elnök washingtoni tárgyalásain azt szerette volna elérni, hogy Bush elnök tűzzön ki valamilyen határidőt a palesztin állam létrehozására és enyhítse Arafattal szembeni bírálatát.

Kapcsolódó elemek