Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

Demszkyék gondoskodnak a rászorulókról, csak fizessenek többet

Differenciált, 2,3-5,1 százalék közötti díjemelést javasolt a fővárosi szociális intézményekben csütörtöki ülésén a döntésben illetékes Fővárosi Közgyűlésnek a főpolgármesteri kabinet - közölte az SZDSZ és az MSZP frakcióvezetője.


Dátum: 2004-06-10 18:20:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24409
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:02.387686, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


Bőhm András és Gy. Németh Erzsébet az MTI-nek elmondta, hogy az intézmények ez évi költségvetését dologi automatizmus nélkül tervezték. Azok nem tartalmaztak fedezetet áremelkedésekre, az élelmiszernorma emelésére és az áfakulcsok változására. A főváros 26 szociális intézményében az emelés után havi 22,6 ezer és 46,9 ezer forintos térítési díjat kellene majd fizetni. A hajléktalanok átmeneti szállásain havi 1400-6300 forint lenne a térítési díj.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek