Összeállt a második Medgyessy-csomag is?
További 150 milliárd forint kiadást farag le a költségvetésből rövidesen a kormány, döntően két minisztérium, az egészségügyi és a honvédelmi tárca büdzséjének megkurtításával - írja a Magyar Nemzet.
Dátum: 2004-06-11 09:46:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24416
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:04.500369, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A napilap úgy tudja, hogy a kormányhatározat tervezete már elkészült, döntés a választások után várható. Addig azonban teljes a hírzárlat.
Honvédelmi és egészségügyi kiadások csökkentésével kíván a kormány újabb 150 milliárd forintot megtakarítani a költségvetésben. A Magyar Nemzet értesülései szerint az erről készült előterjesztést már két alkalommal is a kabinet elé szerette volna vinni a Pénzügyminisztérium. Ám az újabb Medgyessy-csomagot azért nem kívánta tárgyalni kormányülésen a miniszterelnök, mert tartott attól, hogy a kiszivárgó információk meghazudtolják egyik legmarkánsabb kampányüzenetét, mely szerint nem lesznek újabb megszorítások.
Mint ismert, a korábbi Medgyessy-csomaggal nagyjából 150 milliárd forintot spóroltak a közintézményeken, kormányszerveken, de több elemző már akkor jelezte: mindez kevés lesz ahhoz, hogy a kormány tartani tudja a költségvetési hiány kitűzött szintjét, tehát előbb-utóbb újabb megszorításokra kényszerül.
A nemrégiben a Reuters brit hírügynökségnek nyilatkozó közgazdászok szerint a választások után további 100-150 milliárd forintos megszorító intézkedéscsomagra kell számítani, enélkül ugyanis a kormány képtelen lesz megvalósítani az Európai Bizottsághoz is eljuttatott középtávú felzárkóztatási programját.
Magyar Nemzet - fideszfrakcio.hu