Menü
Profil
KemoPass Fiók

Jelentkezz be a személyes hírfolyam és a cikkbeküldések eléréséhez.

A KSH adatai szerint is jól számolt a Fidesz Veszteségkalkulátora

Mivel az SZDSZ és az MSZP megszavazta az adóemeléseket és a magyar gazdaságon érződik, ahogy a kormány dolgozik, régóta nem látott magaslatokba emelkedett az éves infláció. Az árak átlagos emelkedése ugyanis 7,6 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) pénteken.


Dátum: 2004-06-11 10:31:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24424
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:07.875428, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2


12 hónap alatt az élelmiszerek árai az átlagosnál kisebb mértékben, 7,1 százalékkal emelkedtek. Ezen belül jelentős szóródás figyelhető meg: a liszt, a dara 36 százalékkal, a tojás 21 százalékkal, a péksütemény 20 százalékkal, a kenyér 18 százalékkal, a cukor 14 százalékkal, a cukrászáru, a fagylalt és az eszpresszókávé 13-13 százalékkal, a sertéshús 11 százalékkal, az éttermi, a munkahelyi és az iskolai étkezés egyaránt 10 százalékkal drágult.

A tartós fogyasztási cikkek árai - melyekből különösen a nyugdíjasok és a nagycsaládosok nem vásárolnak - nem változtak 2003 májushoz viszonyítva. A ruházkodási és az egyéb cikkek, üzemanyagok az átlagosnál kisebb mértékben drágultak.

A KSH szerint egy év alatt a szolgáltatások az átlagot valamelyest meghaladó, 7,9 százalékos áremelkedésén belül a csatornadíj 19 százalékkal, a helyi tömegközlekedés és a társasházi közös költség 16-16 százalékkal, a szemétszállítás 15 százalékkal, az oktatási szolgáltatás 14, a kábeltelevízió-előfizetés 13, a testápolási szolgáltatások és a vízdíj egyaránt 11 százalékkal drágult.

A szeszes italok, dohányáruk és a háztartási energia árnövekedése az átlagosnál jelentősen magasabb volt. Az elektromos energia és a dohányáruk 22-22 százalékkal, a vezetékes gáz 19 százalékkal, a távfűtés pedig 13 százalékkal került többe, mint 2003 májusában.

A közlemény szerint 2004. májusban a magyar harmonizált fogyasztóiár-index az előző hónaphoz viszonyítva 100,9 százalék, előző év májushoz viszonyítva pedig 107,8 százalék volt.

Az idén májusban a nyugdíjas fogyasztóiár-index az előző hónaphoz képes 101 százalék, az előző év májusához viszonyítva pedig 108,1 százalék volt.

MTI - fideszfrakcio.hu

Kapcsolódó elemek