Kevesebb MSZP-SZDSZ = több demokrácia
"Ha van jobboldali szomszédja, vegye rá, hogy hagyjon otthon még egy embert", szólította fel Kuncze Gábor a kormánypárti szavazókat. Ezzel szemben a demokrácia alapjának tartható, ha a választók választanak - és nem a politikus választja ki azokat, akik elmehetnek szavazni.
Dátum: 2004-06-11 11:01:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24426
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:08.469417, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A szocializmusban mindenkinek el kellett meni szavazni, s hírlik, volt olyan eset, amikor csak Kádár János "bölcsességén" múlott, hogy nem 101 százalékos választási részvételi eredmény volt egy szavazáson. Ez abban az időben történt, amikor nem volt szabadság Magyarországon, és a szavazás nem választás volt.
Szavazni is engedd...
Ma, amikor már lehet választani is, Kuncze Gábor távol tartaná az urnáktól politikai ellenfeleinek szavazóit. Kuncze Gábor kicsit túlszereti a demokráciát, kisajátítja, s olyannyira magához szorítja, hogy abból semmi se maradjon.
Hát már szavazni se szabad a polgári oldalnak? - kérdezhetjük a kormánykoalíció pártjai ismeretében.
A szavazóhelységek előtt vasárnap remélhetőleg még nem állnak fegyveresek, akik csak az MSZP-SZDSZ szavazókat engedik a fülkéhez.
fideszfrakcio.hu