Meghiúsult egy puccskísérlet a Kongói Demokratikus Köztársaságban
Szökésben vannak azok a lázadók, akik puccsot kíséreltek meg péntekre virradóra a Kongói Demokratikus Köztársaság fővárosában, Kinshasában. Péntek reggel heves lövöldözés tört ki Kinshasában, kevéssel azután, hogy a kormány két minisztere bejelentette: a hatóságok meghiúsítottak hajnalban egy puccskísérletet.
Dátum: 2004-06-11 11:55:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=24429
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 20:09:09.405448, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
Jim Atkinson, Nagy-Britannia kinshasai nagykövete közölte telefonon külföldi tömegtájékoztatási eszközökkel, hogy tüzérségi harc zaja és automata fegyverek ropogása hallatszott a reggeli órákban a főváros külterületén fekvő Tshatshi laktanya felől. Helybeli lakosok azt mondták - szintén telefonon - külföldi hírügynökségek tudósítóinak, hogy harcok dúlnak Joseph Kabila elnök rezidenciája körül is.
Vital Kamerhe, az afrikai ország tájékoztatási minisztere kevéssel korábban azt mondta a Top nevű kinshasai magánrádióban, hogy lázadó katonák - Joseph Kabila elnök testőrségének tagjai - Eric Lenge őrnagy vezetésével puccsot kíséreltek meg, hatalmukba kerítve a központi állami rádiót és televíziót, de a kormány csapatai két és fél órával később harc nélkül visszafoglalták az épületet, s a lázadó katonák visszavonultak egy kinshasai laktanyába. Antoine Ghonda külügyminiszter azt állította nem sokkal később, hogy reggelre helyreállt a rend Kinshasában.
Pénteken délelőtt még mindig a hadsereg páncélosai, valamint a katonai elhárítás és a rendőrség egységei tartották ellenőrzésük alatt az elnöki hivatalnak és rezidenciának otthont adó Gombe kerület legfontosabb csomópontjait. A körzetben gyakorlatilag minden közlekedés megszűnt, csak néhány gyalogos látható az utcákon. A kinshasai nemzetközi repülőtérre jelentős katonai erőket vezényeltek, páncélosokkal megerősítve. Több forrás szerint a lázadókat Ngopila folyami kikötőváros környékén üldözik, ahonnan a szomszédos Kongói Köztársaság fővárosába, Brazzaville-be indulnak a hajók.
Az elnöki testőrség egy részének lázadásával újabb válsággóc alakult ki a nagy területű, ásványkincsekben roppant gazdag afrikai országban. Csak a napokban vonultak be újra az átmeneti kormányhoz hű csapatok az ország keleti részén fekvő Bukavuba, amelyet egy hétig megszállva tartottak a kormánnyal szembeforduló erők. A lázadó parancsnokok azt állították, hogy a központi kormány hatóságai üldözik a keleti országrészben élő tuszi kisebbséget.
A keleti országrész nyugtalansága felidézi annak veszélyét, hogy a konfliktus nemzetközi méretűvé szélesedhet, beavatkozhat a szomszédos Ruanda, ahol tuszik vannak kormányon, s amely már kétszer is (1996-ban és 1998-ban) küldött katonákat a Kongói Demokratikus Köztársaságba az ottani tuszik (helyi nevükön banyamulengék) fegyveres szervezeteinek támogatására.
Kabila ideiglenes kormánya tavaly jött létre öt évig tartó polgárháború után. Egy békemegállapodás jegyében a polgárháborúban részes erők mindegyike helyet kapott benne, de egyes katonai parancsnokok így is szembefordulnak időről időre a kinshasai kormánnyal, amelynek az ország egyes részei fölött nincs is tényleges hatalma. A kormány már márciusban is átvészelt egy katonai hatalomátvételi kísérletet.
MTI - fideszfrakcio.hu