Vissza a jövőbe - konferenciasorozat a kormányprogramról
Pokorni Zoltán szerint a kormányprogrammal a régi, gyámkodó, Kádár-kori társadalomfilozófia tér vissza, mert a kormány mindenkinek osztogat egy kicsit, de nem tűri el, hogy az emberi közösségek ereje, cselekvése is érvényesüljön.
Dátum: 2002-06-10 11:47:00, eredeti URL: http://archiv.fidesz.hu/index.php?Cikk=2333
KCMDB-be feltöltve: 2024-05-04 17:35:09.577987, Feltöltő: fidesz_hu_scraper_v2
A Fidesz elnöke erről a párt által rendezett Vissza a jövőbe című konferenciasorozat utolsó napján beszélt szombaton Budapesten.
Úgy fogalmazott: a kormányprogram Medgyessy Péter vállalásainak csak 40 százalékát tartalmazza, és jelen van benne az MSZP negatív kampánya.
- A Medgyessy-kormány abban leli kicsinyes örömét, hogy befeketíti ellenfeleit - mondta Pokorni Zoltán.
Véleménye szerint nem igaz az, amiről a híradások szólnak, valamint a pénzügyminiszter és a gazdasági miniszter beszél, hogy az előző kormány túlköltekezett, "üres a kaptár".
Hozzátette: mivel a Medgyessy-kormány 320 milliárd forint többlettel számol, és közben azt állítja, hogy elődje nem hagyott neki semmit, tulajdonképpen csak magát nevetteti ki.
Pokorni Zoltán a kormányprogram három fontos pontjának nevezte a nyugdíjak emelését, a közalkalmazotti bérek rendezését és a családtámogatási rendszer bővítését.
A nyugdíjakkal kapcsolatosan megjegyezte: nem igaz, hogy az előző kormány elvett volna a nyugdíjasoktól. Az új kabinet által a nyugdíjasoknak ígért 19 ezer forintos egyszeri kiegészítést ajándékpénznek nevezte, és úgy vélte: nem egyszeri juttatásra van szükség, hanem a nyugdíjba beépített nyugdíjemelésre.
- A kampánylogikával szétosztott pénz nem szolgálja a tervezhető, kiszámítható jövőt - közölte a Fidesz elnöke.
Pokorni Zoltán élesen bírálta Lendvai Ildikót, az MSZP frakcióvezetőjét, amiért - mint mondta - a kampány során váltókat osztogatott a nyugdíjasoknak, ezzel megsértette a becsületüket.
A közalkalmazotti bérekről szólva Pokorni Zoltán elmondta: az Orbán-kormány végrehajtotta a minimálbér-emelést, életpályamodelleket és -tervezeteket dolgozott ki.
A Medgyessy-kormány mostani intézkedéseiről azt mondta, azoknak az a célja, hogy mindenkinek jusson egy kicsi, aztán az emberek fogják be a szájukat. Úgy vélte: az új kormány ezzel visszatér a Kádár-korszak osztogató logikájához.
Előadásában Pokorni Zoltán kitért a diplomás minimálbérre, melyről úgy vélekedett: az SZDSZ ezzel versenyellenes szemléletet sugall, és feltette a kérdést, miért ér egy főiskolát, egyetemet végzett embernek kétszer annyit a munkája, mint másnak. Hozzátette: ez Kádár-kori felfogás, feudalisztikus logika.
A Fidesz politikusa hangsúlyozta: nem felülről gondoskodó, atyáskodó miniszterelnökre van szükség, hanem valódi partnerre, aki az emberek mellé áll.
Matolcsy György, az előző kormány gazdasági minisztere úgy vélte: a kormányprogramban megfogalmazott általános elvek, célok helyesek, de a program nem mondja meg, hogy az ígért fordulatok konkrétumokban - például bérekben, gazdasági növekedésben - mit jelentenek, ezért nem kiszámítható és nem számon kérhető.
Matolcsy György üdvözölte a kormányprogramot szakmai, modern és pragmatikus hangneméért, de hozzátette: a konkrét célok nem számon kérhetőek, ezért valójában nem lehet tudni, mit ígér a program.
Véleménye szerint a kiinduló helyzet értékelése rossz. Az elmúlt négy év a magyar gazdaság legjobb időszaka volt, a gazdasági növekedés kétszerese volt az Európai Unióénak.
Jelezte: a kormányprogram filozófiája modernizációs, de ellentétes az elmúlt négy évével.
Matolcsy György kiemelte a lakáspolitikát, melyről megállapította: a kijelölt célok jók, de például a lakhatási támogatásra épülő rendszer nem megfelelő. Mint mondta: kormányuk arra törekedett, hogy mindenkinek saját lakása, saját tulajdona legyen, de ezt mintha feladná az új kormány programja.
Matolcsy György hiányolta a dokumentumból a kistérségekről szóló részt, a szakképzésről pedig megállapította, ebből a szempontból a kormányprogram "sovány", mert a szakképzés kérdését nem tárgyalja együtt a gazdaság fejlesztésével.
Harrach Péter szerint a jelenlegi kormányzatnak nincs mondanivalója a családokra, az egyházra és a nemzetre vonatkozóan.
A volt családügyi miniszter úgy fogalmazott: az új kormány nem érez felelősséget a nemzet sorsa iránt, nem kívánja formálni a társadalmat, és nem akarja erősíteni a társadalmi normákat.
Harrach Péter hangsúlyozta: a Medgyessy-kormánynak az a célja, hogy az országban legyen egy erős társadalmi réteg, amely folyamatosan manipulálható, és ezeket az embereket juttatja adományokhoz.
Kifogásolta, hogy a kormányprogram 110 oldalából mindössze egy szól a családról és az is csak a családtámogatási rendszer egyirányú változtatásáról beszél. Mint mondta: ez nem esélyteremtés, hanem a felülről osztogatás programja, ráadásul nem tartalmaz jelentős emelést.
A volt miniszter szerint a kormányprogram alapján az új vezetés nem tudja azt mondani, hogy a család egy közösség.
Véleménye szerint az új kormányzatnak nincs nemzetképe, nem tud nemzetben gondolkodni, és nem érzi át azt, hogy mit jelent a nemzethez tartozás. Harrach Péter úgy látja, ezt bizonyítja, hogy az MSZP fanyalogva fogadta csak el a kedvezménytörvényt.
Kijelentette: az előző négy év során a magyar társadalomban sikerült olyan nyomokat hagyniuk, amelyek miatt az irány, a normák és az eszmeiség nem változtathatók meg.
A politikus szerint folyamatos gyalázkodás és rágalmazás folyik az előző kabinet tevékenységével kapcsolatban, és mindez, illetve az első száz nap intézkedései is az önkormányzati kampány kezdetét jelentik.
Turi-Kovács Béla korábbi környezetvédelmi miniszter azt mondta: a polgári összefogás erejének megmutatása után az ország új vezetése jelentősen meghátrált a mezőgazdaság kérdéseit illetően. Erre példaként említette, hogy a gazdasági társaságok nem szerezhetnek földet, és a korábbi tervekkel ellentétben fenntartják a támogatási rendszert is.
Ezzel összefüggésben megjegyezte, hogy résen kell lenni, mert különben a kiskapuk beépülhetnek a törvényekbe.
Turi-Kovács Béla rendkívül hasznosnak nevezte a konferenciát, amelyet más formában szerinte vidéken is folytatni kell a helyi politikusok részvételével.
Hozzátette: a polgári szövetség teljes részvételére van szükség, mert "ez az, ami a következőkben, a 2,5 millió embert elégséges számmá tudja emelni".
Farkas Flórián fideszes országgyűlési képviselő a konferencián kiemelte: a kormányzat úgy kezd bánni a cigányüggyel, mintha az egy másik országban lenne.
Bírálta a Medgyessy-kabinetet, amiért az a cigányság törvényes képviseletét nem vonja be a problémák megoldásába. Álláspontja szerint ha nem változik a cigányok helyzete, az állandósítja a szegénységet, és komoly társadalmi problémákat okozhat az országban.
Gyürk András, a Fidelitas elnöke a konferencián az új kormány ifjúságpolitikáját bírálta, és annak hiányosságait ecsetelte.